Rudolf trónörökös, a vadász
DR. WALLESHAUSEN GYULA
150 éve, 1858. augusztus 21-én jött a világra Ferenc József császár-király és Erzsébet császárné-királyné fia, Rudolf. Korán nyiladozott értelme. Alig három és fél éves korában szellemileg elég érettnek találták ahhoz, hogy az elemi ismeretekre és ráadásul három nyelvre is tanítsák. Igen szorgalmas volt. Alig 7-8 évesen franciául, csehül és magyarul is megértette magát.
Ferenc József nem engedte a fiát nyilvános iskolába, egyetemre járni, de gondoskodott arról, hogy a legkiválóbb tanárok - mindegyike nemzetközi szaktekintély - tanítsák az alap-, a közép- és a felsõfokú ismeretekre. A nevelõi által összeállított órarendben napi 12-13 óra szerepelt, délben egy óra szünettel, hiszen a katonai ismereteket is el kellett sajátítania. Ferenc József - még a feudális felfogás szerint - katonát akart faragni fiából. Fölöslegesnek tartotta a sok tudományt, s azt kívánta a fia neveléséért felelõs Leopold Gondrecourt tábornoktól, majd Joseph Latour von Thurnberg ezredestõl, hogy többet törõdjenek a meglehetõsen vézna Rudolf testedzésével. Nagy súlyt helyezett még egy sportra: a vadászatra, amit a katonai felkészítés hasznos elõiskolájának tekintett, s erre õ maga tanította-nevelte fiát, a családi hagyományok is erre kötelezték.
A Habsburgok híres vadászok voltak, közülük is kitûnt János József (l782-1859) fõherceg, II. Lipót császár fia, a „magyar" József nádor fivére, akinek a nevét különösen Stájerországban emlegeti tisztelettel az utókor. Nem csupán ember- és természetszeretõ fõúr volt, hanem jeles vadgazda is. Óvta, táplálta és szaporította a vadat, s kialakult benne az a szemlélet, amely szerint a vadászat nem cél, hanem elsõsorban eszköz, a vadállomány szabályozásának eszköze. A közép-európai vadászati kultúra számos vonása a vadászöltözéktõl a vad „ravatalozásáig" neki köszönhetõ.
Rudolf jó tanítványnak bizonyult, s kilencéves korában elejthette elsõ ****vasát. Kiválóan lõtt, ám - sok hozzá hasonló korú fiúhoz hasonlóan - õt is elkapta a lõdüh: rálõtt mindenre, ami puskája elé került. E gyerekbetegségen igen hamar túlesett, amiben része volt annak, hogy egyre inkább a vad megfigyelésében találta örömét. (A vadászláz azonban késõbb is - saját bevallása szerint - olykor hatalmába kerítette.) Tanulmányozta a vad életét mozgását, táplálkozását, viselkedését, szaporodását, s annyi ismeretet halmozott fel tizenöt éves korára, hogy 1873-ban a Bécsbe látogató Alfred Brehmmel (1829-1884) elmélyült szakmai beszélgetést folytathatott. A tudóst meglepte Rudolf felkészültsége, megfigyelései közül többet beillesztett Az állatok világa címû nagyszabású munkájába, a trónörökös pedig gondoskodott arról, hogy Brehm bármikor felkereshesse, elõzetes bejelentés nélkül. Barátságuk a tudós élete végéig tartott.
1878-ban vadászexpedíciót szervezett Rudolf. Alig tért haza angliai tanulmányútjáró1 - ahol jutott idõ vadászatra is Edward herceg meghívására - levélben kérdi Brehmtõl: ,,Akar-e Dél-Magyarországra vadászatra jönni velem - mert megbízható értesüléseim vannak húsz sasfészekrõl?" - így szólt Rudolf levele. A tudós válasza: „Nem volnék apám fia, ha erre egykedvû tudtam volna maradni" - írja késõbb Brehm a Kirándulás a Dunán címû Útleírásában. (Brehm apja lelkész volt és neves ornitológus.) Rudolf meghívta még Eugen von Homeyert, a berlini Madártani Társaság elnökét, az ismert ornitológust, sógorát, Lipót bajor herceget, továbbá Edvard Hodek madárpreparátort. Az utat Bombelles fõudvarmester szervezte.
Bécsbõl húsvét hétfõjén, április 22-én este indultak vonattal, s másnap reggel Pesten átszálltak a Lánchíd alatt várakozó Rudolf nevû hajóra. Az utat Tizenöt nap a Dunán címû könyvében élvezetesen írja le Rudolf. Bevezetõjében bemutatja útitársait, s nem feledkezik meg kísérete állati tagjairól sem. Elnézõ szeretettel szól a fényes szõrû Blackrõl, amely ugyan nem érdemli meg a vizsla nevet, mert ritkán állja a nyulat és a foglyot, de jól ûzi és fogja el a ****vastól a tenger nyúlig. Castor, a vörös vizsla „elég jó kutya", de nem erõlteti meg magát. A teljesen szelíd uhu már sok kõszáli sast csalogatott maga fölé - vesztükre.
Ezen az útján ismerte meg Rudolf a Duna két partján eléje táruló magyar alföldi táj szépségeit: gyönyörködött a napnyugtában, a puszta varázslatos színeiben, a Duna felett gomolygó ködön áttörõ nap sugaraiban, a villámsújtotta, az élethez mégis görcsösen ragaszkodó öreg fûzfában csakúgy, mint a széltõl hullámzó nádtengerben, s a távolról felvillanó apró falvak vakítóan fehér házai és a kiemelkedõ templom tornyának harmóniájában.
Az expedícióról sok értékes megfigyeléssel és élménnyel tért haza. A zsákmány is gazdag volt; a 202 szárnyas és a kilenc szõrmés vad feldolgozását - a súlyuk mérlegelésétõl gereznák tartósításáig a preparátor egyedül nem bírta, meg Rudolf segítségére is rászorult. A tizennegyedik nap estéjén a Fruska Gora tövétõl indult vissza a hajó teljes gõzzel és másnap reggel a Lánchíd alatt ébredtek fel utasai.
1879 áprilisában - ugyancsak Brehm társaságában - Spanyolországba vezetett expedíciót Rudolf, hogy tanulmányozza a szakállas-, fehérfejû-, csuklyás- és dögkeselyûfajokat, továbbá a halászsast, majd vadkecskére vadászik társaival a Sierra de Grandosban, az Alboran-szigeten pedig sirályfajokra. Egy pacsirtafajt is felfedeztek és az udvari hajóról elnevezték Galerida miramare-nak.
1880-ban a Chotek grófok, Ottó és Rudolf meghívására szlavóniai vadászkiránduláson vett részt. November 12-én Gödöllõrõl vonattal utazik Pestre, itt hajóra száll át. Kíséretének tagjai között van Franz Pausinger kiváló állatfestõ és grafikus, akinkésõbb Rudolf több könyvét illusztrálta, így együtt gyönyörködhettek a még háborítatlan dunai táj - már látott - természeti szépségeiben. Ezen az útján Rudolf a madárvilág megfigyelésével tûnt ki tár¬sai közül. Meg is jegyezték róla, hogy „rossz lövõ", mert kevesebbet zsákmányolt, mint barátai.
A következõ évben a közel-keleti országokba szervezett vadászexpedíciót. 1881. február 9-én indul a kis csapat Bécsbõl. A Trieszt melletti Miramarból a Miramar hajóval utaztak tovább Egyiptom felé. Alexandriától a Níluson a rendelkezésükre bocsátott folyami hajón, helyenként kiszállva és az ártér mocsaras-nádas vidékén vadászgatva haladtak dél felé, hogy majd Saurma német konzul, Egyiptom vadállományának jó ismerõje meg¬hívására szõrmés ragadozókra vadásszanak. A folyótól távo¬labbi cukornád- és narancsültetvényeket szamárháton közelítették meg. Csalityúkot is vittek magukkal, s út közben csipkedték, hogy méltatlankodó kodácsolásukkal étvágyat gerjesszenek a ragadozókban. Sikerült is több farkast, sakált és hiénát zsákmányolniuk. A sivatag felé haladva, Abuksárban Rudolf puskája elé egy hiúz került, amit nullás söréttel fel is buktatott, de lábra kapott volna, ha a második csõbõl leadott lövé¬se helyben nem marasztalja.
Elõfordult, hogy az elejtett vadat Rudolf a saját hátán vit¬te a gyülekezõ helyre. Ám ebbõl majdnem baj lett Asszuánnál: ma¬gához tért az élettelennek vélt sakál - szerencsére, már a ta-lajon, ahova letette Rudolf egy kis pihenésre. Rudolf egy gyors lövéssel végleg mozgásképtelenné tette.
Egyiptomból a Szentföldre utaztak. A Holt-tenger és a Jordán folyó vidékén olyan vadfajokra vadászhattak, amelyeket Egyiptomban nem is láttak: lõttek például szíriai nyulat, havai fajdot, frankolint, amelybõl Rudolf 22 kakast ejtett el. Az utolsó héten Rudolfot és az expedíció más tagjait is láz döntötte le a lábáról, s nehezen vonszolták magukat a Miramar fedélzetére április 13-án. Négynapi hajózás után Trisztnél szálltak partra. Az expedíció lõjegyzéke 1023 vadat tartalmazott. Rudolf 120 szárnyasról külön szakszerû ornitológiai leírást készített.
Rudolf lõjegyzékén 1881 nyaráig közel 14-15 ezer vad szerepel, a kívánatos vadászzsákmány, a medve azonban csupán az a kettõ, amelyeket 1879. november 21-én ejtett el egyetlen hajtásban, Munkács mellett. Most felcsillant a remény, hogy Magyarországon, a Görgényi-havasokban medvére vadászhat. Budapesten bemutatták neki az éppen nyugdíjba vonuló gr. Teleki Sámuel õrnagyot, aki azért vetette le a mundért, hogy képviselõként részt vegyen a közéletben, de vadászszenvedélyének nem fordított hátat. A kb. 20-30 ezer hek¬tár ura nem csupán saját birtokán vadászott, hanem több bérelt területen is. Ezek egyike, a Maros-Torda vármegyéi görgényszentimrei,1870 óta kincstári erdõbirtokon volt. Vadban gazdag e vidék, vaddisznó, farkas akad bõven, a medve pedig - bár nem kívánatos - szinte háziállatnak számított.
Rudolf és Teleki hamar összebarátkoztak, s a gróf át¬engedte görgényi bérletét a trónörökösnek. Rudolf - jóllehet 1881-ben, az elsõ udvari vadászaton egyetlen medve sem volt hajlandó puskája elé kerülni - megszerette e vidéket. Korszerûsíttette és bõvíttette a kastélyt, a környezõ patakokba pedig harmincezer pisztrángot telepített felesége kedvéért. Ste¬fánia nem csupán a horgászást kedvelte, de „rákapott a vadászat¬ra" is - amint azt sógornõje, Mária Valéria megrökönyödve írja naplójába 1882. február 12-én. Jó fõvadászt sikerült találnia Rudolfnak Pausinger József (1829-1894) személyében. A vadászatok rendezése, vezetése, 50-60 kopóval a 60-80 hajtó vezénylése nem volt könnyû feladat. 1881 és 1888 között - 1883 és 1886 kivételével - minden õsszel rendezett 10-14 napos vadászatokon összesen 42 medve esett, a legtöbb, 19, 1885-ben. 1888-ban, amikor Edward walesi herceg is részt vett, egyetlen medve sem került terítékre.
A fõúri vendégek közül öten itt lõtték elsõ medvéjüket, õket Rudolf avatta fel medvevadásszá. Közöttük volt Ferenc Ferdinánd fõherceg, a Rudolf halála utáni trónörökös, az elsõ világháborút 1914-ben kirobbantó ****ajevói merénylet áldozata. Huszonegy évesen, 1884. október 9-én ejtette el el¬sõ medvéjét. Az avatás este, a kastély elõtt, lobogó fáklyafény mellett történt hagyományos szertartás szerint. Az avatandó vadász törettel felbokrétázott vadászkalapban, jobb térdével az elejtett medvére támaszkodott, Rudolf pedig hosszú pengéjû, kardnak beillõ ****vasgyiloknak nevezett tõre lapjával háromszor meg¬érintette az avatandó jobb vállát, mint hajdanában a lovagrend nagymestere az apródét. A társaság többi tagja kétoldalt felsorakozva, kihúzott ****vasgyilokkal állt. Az avatás döntõ pillanatában a mindig kéznél lévõ cigányzenekar tust húzott, majd a vadászlakoma következett.
Rudolf vadásznaptárát nehéz lenne rekonstruálni. Évente kb. kétszáz alkalommal vadászott, szívesen látott vendége volt az uralkodói és fõúri családoknak. Évente néhányszor részt kellett
vennie az apja által rendezett udvarinak nevezett protokollvadászatokon. Legotthonosabban természetesen Gödöllõn érezte magát. Az õszi ****vasbõgést nem mulasztotta el, s ezeken jól szere¬pelt. 1878-ban, húszévesen szeptember harmadik hetében három cserkészeten hét bikát és egy õzbakot lõtt, ugyanakkor Spencer lord, a tra¬gikus sorsú Diana ükapja mindössze három bikát és egy õzbakot. Utána, november-decemberben néhányszor õ is lóra pattant, s szüleivel együtt a falka mögött ûzte a vadat. Legjobban talán a decemberi szigetmonostori fácánvadászatokat kedvelte. Utoljá¬ra 1888. december 18-án fácánozott itt, de nyúl és róka is esett. A terítéken 224 apróvad feküdt.
Rudolfnak nem csupán az életét, de a halálát is átszõtte a vadászat. 1878-ban a potsdami királyi vadasparkban egy fehér ****vast lõtt. A monda szerint golyó által veszti életét, aki fehér ****vast ejt el. Végzetes tettét egy vadászkastélyban, Mayerlingben követte el.
A halála körüli találgatások ma sem szûntek meg. Akadtak, akik az udvar kezét látták benne, amihez az alapot egy mürzstegi ****vasvadászaton eltévedt golyó szolgáltatta, mögötte pedig a császár és a trónörökös közötti politikai vé¬leménykülönbség húzódott meg. 1885-ben történt, hogy a császár melletti lõállás - mint máskor is - a trónörökösnek jutott. Az utolsó hajtásban egy csapat ****vas suta Rudolf felé futott. Miután néhányat kilõtt közülük, a csapat elfordult Ferenc József felé. Rudolf erre - nyilván a vadászláztól elragadva - pár métert elõre lépett és a csapat után lõtt. A lövedék Ferenc József füle mellett süvített el és a mögötte ülõ mürzstegi polgár könyökét súrolta. Ferenc József szenvtelen arccal vette tudomásul a balesetet és ötven forint hallgatási díjat adott a sérültnek.
Rudolf meglepõen jelentõs irodalmi munkásságot fejtett ki. Anyjától nem csupán igen érzékeny idegrendszert, hanem - szeren¬cséjére - irodalmi érdeklõdést és tollforgató készséget is örö¬költ. Társadalomtudományi publicisztikai írásai mellett vadász¬rajzai és ornitológiai tanulmányai érdemelnek figyelmet. Köny¬vei - többek között a magyarul 1883-ban megjelent Utazás a Keleten két kötete, továbbá az 1890-ben kiadott Tizenöt nap a Dunán - élvezetes olvasmányok ma is.
„Mein erster Bar"
Munkacs, 21. November 1879.
Diploma
Amit Rudolf trónörökös kapott egy nemzetközi vadászkiállításon
Bad Cleve ben. Litográfia amit A. Bagel intézet Düsseldorfban rendelt meg Entwurf von Karl Friedrich Deiker.-tõl
