Luigi Lucheni (Párizs, 1873. április 22. - Genf, 1910. október 19.) olasz anarchista, Erzsébet császárné és királyné gyilkosa.
Olasz munkásnõ törvénytelen gyermekeként született, árvaházban és különbözõ nevelõszülõknél nõtt fel. Tízéves korától munkára fogták. Három és fél évig a lovasságnál szolgált, az 1896-os abesszíniai hadjáratban kitüntette magát. Ezután Svájcban telepedett le, alkalmi munkákból élt.
Mivel nyomorúságos körülmények között nõtt fel, és egész életét a létminimumon töltötte, egyre nõtt benne a gyûlölet az uralkodó osztály iránt. Egyre inkább az anarchizmus felé fordult, ezzel foglalkozó mûveket tanulmányozott. Miután I. Umbertó olasz király rendõrsége és katonasága Milánóban vérbe fojtott egy munkásfelkelést, Lucheni bosszút esküdött, de nem volt pénze Olaszországba utazni.
Úgy döntött, mindenképpen megöli az arisztokrácia egyik tagját, lehetõleg valamelyik uralkodócsaládét. Eredetileg az orleansi herceget akarta meggyilkolni, késõbb azonban Erzsébet császárné mellett döntött, mert a herceg a várttal ellentétben nem utazott Genfbe, Erzsébetrõl pedig köztudott volt, hogy kevés testõrrel járkál. Lucheni felkészült a gyilkosságra, egy anatómiai atlaszban nézte meg, hol van az ember szíve, és vásárolt egy reszelõt, melyet élesre köszörült.
Erzsébet inkognitóban utazott Genfbe, de egy újság – máig nem tudni, honnan szerzett információ alapján megírta érkezését. A királyné a Beau Rivage hotelban szállt meg; Lucheni 1898. szeptember 10-én délelõtt ott várakozott a hotel elõtt, jobb kabátujjába rejtve a gyilkos eszköznek szánt reszelõvel. Mikor Erzsébet és udvarhölgye, Sztáray Irma grófnõ elsétáltak mellette, õ odarohant, bepillantott a napernyõ alá, hogy megbizonyosodjon róla, valóban a királyné az, majd fellökte és közben szíven szúrta. Erzsébet elesett, de a járókelõk felsegítették. Ekkor még nem tudta, hogy halálos sebet kapott, olyan erõsen be volt fûzve, hogy a szúrást is alig vette észre, és azt hitte, az ismeretlen csak az óráját akarta ellopni. A menekülõ Luchenit idõközben a járókelõk feltartóztatták és átadták a rendõrségnek.
Erzsébet még saját lábán eljutott a sétahajóig, amivel kirándulni indultak volna; itt esett össze, sebét csak ekkor vették észre. Sztáray grófnõ elmondta a kapitánynak, hogy az inkognitóban utazó hölgy Ausztria császárnéja és súlyosan megsebesült. A hajó visszafordult, a kikötõbõl a szállodába vitték Erzsébetet, de az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Lucheni büszke volt tettére és örült, mikor megtudta, hogy Erzsébet valóban meghalt. November 10-én életfogytiglani börtönbüntetése ítélték. Több mint tíz évnyi raboskodás után, 1910-ben felakasztotta magát cellájában a nadrágszíjával.
Erzsébet gyilkosáról és annak tárgyalásáról érdemes elolvasni, mit is írt akkoriban a tárgyalásról tudósító fiatal újságíró. Aki nem volt más, mint Molnár Ferenc!!!!
"1898 szeptemberében egy Luccheni nevû olasz anarchista Genfben a parti sétányon meggyilkolta Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét, egy ráspollyal mellbe szúrva. A magyarok imádták a királynét, a magyarellenes Habsburg-politika ellenségének tekintették - nem is minden ok nélkül -, és azt tartották róla, hogy a magyar nép hûséges barátja. Fiatal újságíró voltam, és a Budapesti Napló engem küldött Genfbe, hogy tudósításokat írjak a gyilkossági per fõtárgyalásáról. Vandának meg kellett mutatnom a helyet, ahol a merénylõ agyonszúrta a királynét. Jól elrejtett kereszt jelzi most ezt a helyet, csak az találja meg, aki nagyon keresi. Megmutattam neki a Désarnod-cukrászdát is, ahol a királyné félórával a merénylet elõtt teázott és a törvényszéket, ahol az ügyet tárgyalták és ahol ifjúságom legizgalmasabb perceit töltöttem. Mint a meggyilkolt királyné alattvalója, a világ minden részébõl ide özönlött újságírók számára fenntartott padok elsõ sorában kaptam helyet.
Az anarchisták napokkal a tárgyalás elõtt megkezdték Genf megfélemlítését. A lapok szerint a fõtárgyalás napjára kilátásba helyezték a bírósági terem felrobbantását. Nem minden remegés nélkül foglaltuk el helyünket a sajtó részére fenntartott padokban. A fegyõrök behozták Lucchenit. A gyilkos, akit közvetlenül mellettünk helyeztek el, gúnyos nevetéssel üdvözölt bennünket. (A halálbüntetést ekkor már régen eltörölték Genfben.) Amint elhaladt elõttünk, megállt egy pillanatra, és hevesen rácsapott az asztalunkra, pontosan egyik szomszédomnak, Jean Grand-Carteret-nek, a Figaro munkatársának a jegyzeteire. Rámutatott Grand-Carteret hosszú szakállára, és durván felnevetett. Mindenki felugrott a teremben: bírák, hallgatóság, tanúk, törvényszéki tisztviselõk. Velem együtt mindenki azt hitte, bomba robbant a teremben."
[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b2/Luigi_Lucheni.jpg/220px-Luigi_Lucheni.jpg[/img] is not a valid Image.
