A királyné meggyilkolását követõen a magyar megemlékezésekben Erzsébetet a haza megmentõjének, gondoskodó édesanyjának, a magyarok Nagyasszonyának nevezték, alakját Árpád-házi Szent Erzsébettel és Mária Teréziával állították párhuzamba. E különleges tisztelet egyik alapvetõ forrása, hogy a korabeli magyar közvélemény a kiegyezés létrejöttét nagy mértékben Erzsébet szerepének és tevékenységének tulajdonította. A politika iránt oly kevéssé érdeklõdõ császárné ugyanis minden rendelkezésére álló eszközt latba vetett császári hitvesénél Ausztria és a magyar nemzet kapcsolatának helyreállítása érdekében.
Kultuszát azonban egy másik, nem kevésbé figyelmen kívül hagyható szempont is táplálta: az udvar és a vezetõ magyar politikusok azt az ambivalens érzelmi kötõdést szerették volna vele feloldani, amely az 1848/49-es szabadságharcot leverõ Habsburg dinasztia és a magyar nemzet között feszült. Az 1867-es kiegyezéssel egy olyan új alkotmányos államrend alakult ki, amelyben azt a Ferenc Józsefet emelték törvényes uralkodóvá, akinek nevéhez a szabadságharc véres megtorlása fûzõdött. Hogyan lehetett a nemzet egyszerre királyhû úgy, hogy közben nem tagadta meg a 48-as eszméket sem? Ezt a dualizmus teljes korszakán végigvonuló dilemmát Sisi bájos alakja oldotta fel.
[img]http://www.mult-kor.hu/attachments/18390/sisi1.jpg[/img] is not a valid Image.
A szobor avatása 1932-ben
Ausztria és Magyarország viszonyának alakulásában meghatározó idõszak volt az 1866. júniusban kirobban porosz-osztrák háború és 1867. február, Andrássy miniszterelnökké való kinevezése között eltelt nyolc hónap. Ez alatt a bõ fél év alatt dõlt el Magyarország sorsa, hogy lesz-e kiegyezés, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. A császári pár levelezését tekintve ezek azok a hónapok, amelyek során Erzsébet rendkívül energikusan tevékenykedett a magyarok érdekében. Az 1866. július 3-án Königgrätznél elszenvedett megsemmisítõ vereség után Ausztriának szükségszerûvé vált a magyarokkal való megegyezés.
A katasztrófát követõen - nyilván az udvar ösztönzésére - a császárné azzal a nem titkolt szándékkal és küldetéssel utazott Budára, hogy személyesen gyõzõdjön meg a dinasztia iránt mutatkozó magyarországi hangulatról. Erzsébet megjelenését Budán a korabeli magyar sajtó egybõl Mária Terézia "menekülésével" állította párhuzamba. Mint 1741-ben, a magyarok most sem hagyták cserben az ifjú császárnét: Erzsébet a pár naposra tervezett látogatás helyett a háborús idõszakot végig Budán töltötte gyermekeivel. Bizonyára magyar hatásra, innen ostromolta férjét leveleivel a megbékélést sürgetve.
A császárné magyarok iránti rokonszenve és érdeklõdése azonban korábban kezdõdött. 1864-ben magyar származású felolvasónõ került Sisi mellé Ferenczy Ida személyében, és közismert, hogy a két nõ hamarosan a legszorosabb barátságba került egymással. A fiatal magyar leány elkötelezettsége és tisztelete Deák és Andrássy iránt pedig nagy hatással lehetett Erzsébetre is. 1866 januárjában Ferenczy Idán keresztül a császárné élénk politikai levelezésbe kezdett Andrássyval, természetesen magyarul.
A porosz-osztrák háború Ausztriára nézve kedvezõtlen alakulása felgyorsította Bécs és a magyarok közeledését, ám Ferenc József még mindig vonakodott találkozni a magyar politikai vezetõkkel. Erzsébet - a korábban rá egyáltalán nem jellemzõ módon - nagyszabású agitálásba kezdett férjénél a magyarok érdekében. 1866. július 13-án kétségbeesett hangvételû levelet írt Budáról Majláth György udvari kancellárhoz, hogy járjon közben a császárnál azért, hogy nevezze ki Andrássyt Magyarország miniszterelnökévé. Politikai aktivitását mutatja, hogy július 15-én önálló tárgyalásokba kezdett Andrássyval. Kettejük találkozójáról másnap rendkívül aggódó és szinte követelõzõ hangú levélben számolt be férjének.
"Éppen most érkeztem Königseggégtõl, (Königsegg grófnõ Erzsébet fõudvarmesternõje volt) ahol Andrássyval beszélgettem, természetesen négyszemközt. Andrássy kifejtette nézeteit tisztán és határozottan. Megértettem õket, az a meggyõzõdésem, hogy ha megbízol benne, de feltétlenül, akkor mi is, s nem csak Magyarország, hanem a Monarchia is megmenthetõ. ... Beszélj tehát mindjárt vele, fenntartás nélkül teheted, mert biztosíthatlak róla, hogy nem olyan férfi, aki mindenáron szerepet akar játszani, s állás után kapkod. ... Amije van eszét, országos befolyását a lábad elé rakja. Most utoljára kérlek, Rudolf nevében, ne szalaszd el az utolsó pillanatot. ... Kérlek, táviratozz mindjárt, mihelyt megkaptad levelem, vajon Andrássy a ma esti vonattal Bécsbe utazzék-e. Reggelre megint odarendelem Paulához, (Königsegg grófné) ott közlöm vele a válaszod. Ha nemet mondasz, ha az utolsó órában még csak önzetlen tanácsra sem hallgatsz, akkor igazán vétkezel mindannyiunk ellen. Akkor nem tehetek mást, megnyugszom, abban a tudatban, hogy bármi történjék is, én majd becsülettel jelenthetem ki Rudolf elõtt: elkövettem mindent, ami erõmtõl telt. Balsorsod nem szárad a lelkiismeretemen."
következõ oldal 1 / 2
Magyar támogatást kapott a fiatal császárné
Tárgyalások az érzelmekre hatva
Férjét nem hagyta hidegen feleségének eddig még soha nem tapasztalt, lendületes fellépése. Július 15-én táviratot küldött Erzsébetnek Budára ezzel a rövid szöveggel: `Deákot már titokban magamhoz kérettem. Azért ne menj túl messzire Andrássyval!`, akit idõközben szintén magához hivatott. A gróffal való találkozást megelõzõen, július 17-én így számolt be feleségének várakozásairól: `Szeretett angyalom! Imádkozz bensõséggel Istenhez, világosítson meg, hadd tegyem azt, ami helyes, s ami a kötelességem. Ma idevárom Andrássyt, nyugodtan meghallgatom, hadd beszéljen, aztán alaposan kivallatom, mert látni akarom, vajon megbízhatom-e benne. Az Öreg (Deák) már nincs Pesten, vidéken van, onnan kell majd elhivatnom, úgyhogy csak holnap, vagy holnapután lehet Bécsben. Jobb is, hogy elõbb Andrássyval beszélek négyszemközt, mert az Öreg ugyan nagyon okos ember, de sohasem mutatott valami nagy bátorságot.`
A császár a vezetõ magyar politikusokkal folytatott tárgyalásokról is részletesen beszámolt feleségének. A levelekbõl azt olvashatjuk ki, hogy Ferenc József ekkor még erõsen bizonytalankodott. Szerinte a magyar politikusok túl sokat követelnek és semmi garanciát nem nyújtanak a sikerre vonatkozóan, csak reményekkel és talányokkal kecsegtetnek, s egyetlen szóval sem mondják, hogy kitartanak abban az esetben is, ha Magyarországon nem tudják megvalósítani elképzeléseiket és a baloldali ellenzék kerekedne felül. Erzsébet feltehetõen továbbra is ostromolta férjét leveleivel, hiszen július 25-én Ferenc József bosszankodva írta: "Gondolom az ismert ügyben azért írsz oly rengeteg levelet, mert az udvari tanácsos megérkezett, és beszélt veled. Avagy történt valami különös dolog, ami most még energikusabb fellépésre hangol? Kérem szíves válaszodat, amennyiben ez veszély nélkül megadható."
Július 26-a azonban fordulópontot jelentett a politika menetében, hiszen aláírták az elõzetes békét a poroszokkal, így Ferenc József kissé fellélegezhetett. A korábbi, a königgrätzi vereség következtében kialakult reményteljes idõszak után most úgy tûnt, hogy ismét semmi esély a megegyezésre, a magyar ügy látszólag visszajutott oda, ahol 1866 elõtt állt. Erzsébet azonban tovább forszírozta a kiegyezést Magyarországgal, melyet ekkor Ferenc József határozottan visszautasított. "Beláthatod - írta feleségének - hogy vétenék a kötelességem ellen, ha a te kizárólag magyar álláspontodra helyezkednék, s háttérbe szorítanám azokat az országokat, amelyek rendületlen hûségük folytán hallatlanul szenvedtek (a háborúban), s éppen ezért most külön figyelemre és gondoskodásra szorulnak."
[img]http://www.mult-kor.hu/attachments/18390/sisi4.jpg[/img] is not a valid Image.
A szobor mai helyén
A kiegyezési tárgyalások holtpontra jutottak és szeptember 2-án Erzsébet is visszautazott Bécsbe. Magyar kapcsolatait azonban nem adta fel, sõt azok egyre intenzívebbé váltak. Elhatározta, hogy rendszeres magyar órákat vesz. A Bécsben élõ híres magyar publicista, Falk Miksa ettõl kezdve egészen a koronázásig minden nap ellátogatott hozzá. Ez idõ alatt bizonyára nagy hatással volt Erzsébet véleményének alakulására a Falkkal folytatott politizálás. Õ vitte el a császárnénak Széchenyi korábbi, az uralkodót támadó híres cikkét, a Blikket.
A kiegyezés megvalósításának menetében az elõrelépést végül egy osztrák belpolitikai változás hozta meg. Ferenc József Beust bárót, a korábbi szász minisztert nevezte ki osztrák külügyminiszterré, késõbb miniszterelnökké, aki megnyerte az uralkodót a magyar kiegyezés ügyének. 1867. február 18-án a császár kinevezte Andrássyt Magyarország miniszterelnökévé és ezzel megkezdõdött a Monarchia dualista alapon való újjászervezése. A júniusi koronázást megelõzõ hónapot Erzsébet Magyarországon töltötte, ahol Eötvös József báró volt a személyes kísérõje.
Eötvös óriási lelkesedéssel számolt be levelében Falk Miksának a leendõ királynéról: "Magas tanítványa virágokkal fogadtatott, s napról napra nõ a lelkesedés, mely irányában megnyilvánul. Az érzelmek - legalább a népnél - sokkal nehezebben változnak, mint meggyõzõdései, s én mindég úgy voltam meggyõzõdve, hogy ha egy korona, mint 1848-ban a magyar széttört, azt csak a nép szívében ébresztett nagy érzelmek lángjai forraszthatják öszve. Három századon át megkíséreltük a hittel, s megpróbáltuk a reménnyel is több ízben, de még egy hátra volt: az, hogy a nemzet a dinasztiának valamely tagját igazán, szíve mélyébõl szeresse, s minthogy ezt most elértük, nem aggódom a jövõ iránt."
Jól tükrözi Erzsébetnek a magyar nemzet iránti különleges vonzalmát és elkötelezettségét az az eddig publikálatlan, a Magyar Nemzeti Múzeum gyûjteményében található levéltöredék, amelyet a királyné 1868 októberében, már a koronázást követõen írt Eötvöshöz. "Kedves Báró! Oly sok idõ elmúlt, mióta utolszor intéztem levelet Önhöz, és becses válaszát nyertem, hogy alig merem most Önt újra érdektelen soraimmal fölkeresni. ... Most már három hete, hogy itt vagyok (Bécsben), hol az õsz utolsó szép napjait élvezem, de mennyivel jobban szerettem volna ezt Gödöllõn tehetni, mi eleinte tervünk volt, de a körülmények folytán ráhatároztam magamat csak néhány hónap múlva szeretett hazánkba visszatérni. Mennyire örülök a perczre, nem is szükséges mondanom, nekem úgy is már valódi örökségnek tetszik, mióta utolszor voltam ott. ... Örömmel olvasom most az újságokat, s követem távolról a császár oly sikerült Párisi utazását. Ki hitte volna még egy évvel azelõtt, hogy mi ismét így fogunk állni, kivált külföldön. Most a jó isten csak adjon pár év nyugalmat és békét, hogy az ország vissza nyerhesse régi erejét, aztán majd idõvel remélhetünk jobb jövõt."
A történeti dokumentumok ismeretében Erzsébet alakjában mindenképpen felfedezhetjük a Magyarország érdekében határozottan fellépõ, a nagypolitikát is befolyásolni képes uralkodónõt is. Kétségtelen azonban, hogy késõbb kultusza már személyétõl függetlenül, önállóan alakult tovább. Az 1880-as évektõl a nyilvános élettõl teljesen visszavonult császárné még kedves magyarjai érdekében sem fejtett ki semmiféle politikai aktivitást, mégis a nép Kossuth 1894. évi temetésén a sok száz koszorú között felfedezni vélte azt az egyet, melyet titokban a királyné küldött a ravatalra.
Zala György díjnyertes alkotása pedig a történelem viharait átvészelve ugyan, de mára már a szobrot körülvevõ felépítménytõl megfosztva, eredeti helyérõl eltávolítva, az Erzsébet híd budai hídfõjénél áll magányosan.
