[img]http://antikva.hu/borito/t-3-163834-554.jpg[/img] is not a valid Image.
Huszadik század 1907
Általános örömöt keltett a hivatalos lapban Szent Erzsébet napját megelõzõleg megjelent királyi kézirat, a magyar miniszterelnökhöz intézve s megemlékezve boldogult Erzsébet királynénknak Magyarország iránt mindenkor tanusított nagy szeretetérõl, a boldogult királyné emléktárgyait a nemzetnek ajándékozza, leltárszerûleg a Magyar Nemzeti Múzeumba rendeli bekebeleztetni s befogadásukra a budai királyi várakban a szükséges helyiségeket berendeztetni kivánja.
Ehez az alapítványhoz járultak a Gizella bajor királyi herczegné és Mária Valéria fõherczegné által már korábban ajándékozott s eddig a Nemzeti Múzumban örzött, valamint általuk most átadott, úgyszintén a Ferenczy Ida felolvasó hölgy s gróf Festetics Mária és gróf Sztáray irma udvarhölgyek által adott emléktárgyak, a melyek összesen két termet töltenek meg.
Itt adjuk az Erzsébet királyné emlékmúzeum néhány képét, nevezetesen elsõ sorban a király által ajándékozott írószobáját, a melynek egész butorzatát hiven úgy, a hogy a királyné használta itt Budán, átvitték a múzeumba. Itt látjuk iróasztalát teljesen felszerelve, amott a nyugágyat, a melyet a vasuton használt, a midõn Budára jött, hogy itt adjon életet Mária Valéria fõherczegnõnek.
Ebben a teremben találjuk könyvtárának Mária Valéria fõherczegnõ által ide áttett több mint kétszáz magyar kötetét, legjobb iróinknak történelmi és szépirodalmi mûveit, - a pamlag fölött a hires gödöllõi falkavadász társaságnak, ugyanezen társaság által a királynénak felajánlott képét, csupa arczkép, a középen Õ Felségeikkel, amott pedig Benczúr "Mályvák Között" czimû ismert képének eredetijét, a melylyel királyunk kedveskedett felséges nejének.
Erzsébet királyné életének különféle fázisaira legjellemzõbbek azonban azok az emléktárgyak, legtöbbjük Ferenczy Ida ajándéka , a melyek az u.n. múzeumi teremben összegyûjtve nyertek kiállítást; itt elõször is életnagyságú szobrának mása ötlik szemünkbe, lénye egész megragadó bájával, alakjának mondhatni leányos karcsúságával.
Ennek a szobornak fehér márvány eredetijét báró Nopcsa Ferencz, gróf Festetics Mária és Ferenczy Ida a budapesti Erzsébet örökimádás temploma számára készítették. A falakon függõ kevés híján 100 arczkép a királynét menyasszony korától kezdve, majd mint tündéri ifju anyát, magyar királynévá történt koronáztatásakor viselt díszruhájában, mint híres amazont lován vágtatva, majd mint gyászoló anyát, végül egy kis fénykép- a melyet pár nappal gyászos halála elõtt amateur kapott le – Genfben az utczán sétálva örökíti meg.
Az emlékek néhánya Õ Felségeik 1857.évi elsõ magyarországi körútjára, két aquarel 1866. évi januárban Õ Felségeik fényes bevonulását Budán örökíti meg, néhány tárgy az 1866.évi porosz háború idejére emlékeztet, vízfestmény a koronázást, egy nagyított amateur-fénykép pedig a királynét tünteti fel, a midõn 1897 õszén Budapestet életében utoljára hagyja el.
A koronázás dicsõséges napjaira emlékeztet amaz ezüst szekrényke is, a melyet Õ Felsége a bécsi cs.kir. kincstárból küldött le s a melyben az országos küldöttség a királynénak az 50,000 darab arany koronázási aranyat átadta. A koronázási ajándékot tudvalevõleg a király is, a királyné is az 1848/9-diki honvédsegélyezõ alapra adták.
Egy szekrényben látjuk ezer apró használati tárgyát, a másokban lovagló szereit s mellette kedvencz lovai képeit azon idõkbõl, a midõn fia korai halála anyai szivét még nem törte meg. Ezután a tragikus eset után többé már nem tette le a gyászt; fekete volt az a magyar díszöltözete is, - Gizella bajor kir. herczegné és Mária Valéria fõherczegné ajándéka, a melyben itten utolsó hivatalos szereplésekor, a millennium alkalmával a magyar törvényhozás hódolatát fogadta a király oldalán, könnyekre fakadva Szilágyi Dezsõ remek szónoklatán.
Egy kis üveges szekrény fogadja magában az emlékek legszomorúbbjait; az 1898 szeptember 10-iki gyásznap emlékeit. Sztáray Irma grófnõ udvarhölgy ajánlotta fel a múzeumnak azt a kis fekete kabátkát, a melyen még ott van a legnemesebb szivet átjárt gyilkos tõr hasítása, - és egy kis fekete kalapot, a melyet királynénk meggyilkoltatásakor hordott; - a szárított rózsák is ebben a szekrényben Genfbõl a királyné koporsójáról valók.
Az orgyilkos keze nemcsak felejthetetlen királynénktól fosztott meg, mert benne a magyarság igazi pártfogóját, õszinte barátját, érdekeinek szószólóját is gyászolja, - irott emlékei, saját kezeírása tanuskodnak irántunk táplált érzelmeirõl legigazabban. Az, a ki fáradságot nem ismert a magyar nyelv megtanulásában mint õ, a ki oly kéréssel levelez báró Eötvös Józseffel, hogy ez javítsa ki iráshibáit, hogy ez úton is tökéletesbíthesse magát a magyar nyelvben, a ki a II.Vilmos császár itteni híres moriamur pro rege nostro toasztja hallatára azzal felel, hogy ilyen nyilatkozat mily jól esik egy magyarul érzõ szivnek,- annak velünk együtt érzésében nem kételkedhetnénk még akkor sem, ha nem tudnók, mily nagy szerep jutott neki a kiegyezési tárgyalások idején, midõn a vezérlõférfiakkal sûrûn érintkezett s mily döntõ befolyást gyakorolt a kiegyezés sikerére.
Erre czéloz báró Eötvös József is az emlékmúzeumban kiállított 1867 nov.25-én kelt levelében, a midõn a királynénak irja, hogy " a komoly veszélyek már mögöttünk fekszenek." Azok abban a pillanatban szüntek meg, midõn a magyar király és a magyar nemzet érdekeinek teljes ugyanazonosságát belátták és az Isten meg fogja áldani azt, ki által ez végbement.
[img]http://www.huszadikszazad.hu/[/img]
[img]http://bfl.archivportal.hu/data/images/bpn/52_53/33.jpg[/img] is not a valid Image.
Erzsébet Királyné Emlékmúzeum
2008.06.04
Pannon Tükör, 2008/2, 75-78.
Révész Emese
TÁVOL BÉCSTÕL, KÖZEL BUDAPESTHEZ
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ELFELEDETT EMLÉKMÚZEUMA
Kereken száz esztendeje, hogy a budai Vár egyik teremsorában megnyitotta kapuit az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. Egy évtizeddel halála után ezáltal múzeumi rangot nyert a királyné kultusza. Csaknem negyven éves fennállása alatt tisztelõinek valódi zarándokhelyévé vált a hely, amely a tudományos adatgyûjtés és a kegyeletteljes hódolat különös ötvözetével járult hozzá az Erzsébet-kultusz honi megerõsödéséhez és fennmaradásához.
" Itt örökké szabadnak érzi magát az ember "
Bátran állíthatjuk, Erzsébet királyné kultusza napjainkban is töretlen. Habsburg-uralkodóink sorában tisztelete kivételes, s nimbusza királynéink között egyedülálló. Miután a szocializmus évtizedeiben ismert okonál fogva elhallgatták személyét, a rendszerváltás után új erõre kapott tisztelete. Alakja az ezredfordulón sem veszített vonzerejébõl, fordulatos élettörténete ma ismét anyagot szolgáltat a nõi magazinoknak, romantikus regényújságoknak és kosztümös filmeknek. Újabb kori csodálatának forrásai alig különböznek Diana hercegnõ kultuszától.[1] A kirekesztettség, magányosság, tragikus és értelmetlen halál sorsuk összecsengõ vezérmotívuma. A betegségtudat mindkettejük számára menekülést jelentett, a kor divatos pszichotikus kórja ott az;ideggyengeség, hisztéria, itt a bulémia volt. Kultuszukat nem a hiteles történések, hanem a tények köré burjánzó mítosz táplálja. A mítosz nagy hatalmú teremtõje pedig a tömegkultúra, amely korlátlan (olykor egyenesen gátlástalan) fantáziával vonja körbe a hús-vér embert a legendák átláthatalan fátyolával.
Gerõ András történész iskolateremtõ kultusztörténeti tanulmányában a mentalitástörténet és a tömeglélektan oldaláról vizsgálta az Erzsébet-jelenséget, arra keresve a választ: a magyarok miért éppen õt övezték feltétlen tisztelettel és szeretettel?[2] Ferenc József sem a szabadságharc leverésében játszott szerepe, sem száraz, katonás, zárkózott személyisége révén nem volt alkalmas arra, hogy iránta valódi szimpátia alakuljon ki. Vele szemben Erzsébet mindazt megtestesítette, amit férje nem. Elragadó gyöngédsége, csodálatraméltó szépsége, humorérzéke, közvetlensége a közember számára is rokonszenvessé tették alakját. A mûvészetek iránti rajongása (õmaga is írt verseket), mûveltsége, olvasottsága, öltözködése kifinomult ízlésérõl tanúskodtak. Szépségkultusza, szüntelen fogyókúrái, lovagló-, vadász és sportszenvedélye a modern, független nõ új típusát testesítették meg. Konvencióellenessége, az udvari szabályok elleni örökös lázadása rokonszenvenssé tették õt a bécsi udvarral mindvégig ambivalens érzelmi viszonyban lévõ nemzeti érzület számára. Bajorországi otthonából hozott szilaj szabadságvágyát Bécs hasztalan igyekezett béklyóba verni. Ahogy a Monarchia kényszerû kötelékében feszengõ Magyarország, úgy a királyné is mindvégig idegen maradt a bécsi udvarban. Így talált zavartalan menedékre a Ferenc József által mindvégig javíthatatlanul rebellisnek titulált Magyarországon. Ahogy 1873-ban egy Jókai Mórhoz írott levelében megfogalmazta: " Itt örökké szabadnak érzi magát az ember. "
" Mater dolorosa" ; versus Femme fatale
Erzsébet királyné arculatának megformálásában kezdettõl fogva kulcsszerepet játszott a képzõmûvészet. Képek, szobrok, emléktárgyak ezrei készültek a királynéról, lassan eloldva a legendát a valóság talajától.[3] A képi emlékek képzeletbeli piramisának csúcsán a " grand art " mûvelõi, hírneves festõk, szobrászok és iparmûvészek álltak, de talapzatát olcsó nyomatok, ponyvák, szuvenírek alig belátható tömege alkotta. Általuk Erzsébet jól körülhatárolható szerepekben öltött formát: eljátszotta a tökéletes feleség, mintaszerû családanya és népérõl gondoskodó királyné szerepét. Olykor ájtatos keresztény, jótékonykodó nagyasszony, fiát gyászoló " mater dolorosa " máskor Titánia tündérlány, világszépe, sportlady, hódító " végzet asszonya " . Alakjának kidolgozói gátlástalanul felhasználták a mûvészettörténet nagy tradícióját, egyaránt merítve a keresztény és profán mitológia gazdag tárházából. Szerepeihez idomult képei stílustára is, egyszer a barokk, biedermeier, máskor a romantika vagy a szimbolizmus vizuális formuláira támaszkodva.
Úgy tûnik Erzsébet pontosan tisztában volt a nyilvánosság jelentõségével, tudatosan alakította a róla alkotott képet. Szívesen állt modellt mûvészeknek, s gyakorta fényképeztette le magát kedvenc udvari fotósával, a bécsi Angererrel. Angerer megragadó fotói magáncélra készültek, ahogy Ferenc József privát terében függtek Franz Xaver Winterhalter arcképei is, amelyek úgy mutatták a királynét, ahogy õt a nyilvánosság sosem láthatta, a " végzet asszonyaként”, teljes érzéki pompájában, kibontott hajzuhataggal.
A honi mûvészek kezdettõl fogva aprólékosan dokumentálták az " ;magyarok királynéja életének minden fontosabb eseményét. 1854-ben az esküvõ, 1857-ben az ifjú pár elsõ magyarországi körútja, majd 1867-ben az uralkodópár koronázása jelentették Erzsébet és Magyarország kapcsolatának kulcsdátumait. Képeslapok, olajnyomatok, kõrajzok és fametszetek sokasága tudósított az ünnepségek minden mozzanatáról. 1867-ig jórészt csak sokszorosított grafikai alkotások örökítették meg Erzsébetet, a koronázás alkalmával viszont több reprezentatív arcmás is készült róla. Ekkor festette meg a királynét koronázási díszruhában többek között Wagner Sándor, Székely Bertalan és Kovács Mihály. Legszebb, Benczúr Gyula által festett képmása már az Erzsébet halálát követõ évben készült. Ezen az ikonokat idézõ kultuszképen az arany háttér elõtt megjelenõ, éjfeketébe öltözött asszony már álom és valóság határán lebegve, a legendák királynõjeként tündököl.
Ám a jelentõsebb képzõmûvészeti alkotások java része a bécsi udvarban, a budai várpalotában vagy a hazai arisztokrácia kastélyfalain rejtõzött. A nyilvános reprezentáció helyét egyedül a Magyar Nemzeti Múzeum jelentette, ahol 1857-tõl (ekkor még felsõbb sugallatra) önálló Habsburg-termet alakítottak ki.[4] József nádor és Ferenc József portréi mellett itt kapott helyet a müncheni akadémia magyar születésû professzora, Wagner Sándor által 1867-ben, a koronázás alkalmával festett Erzsébet-portréja, majd egy évtizeddel késõbb ide került Zichy Mihály grandiózus politikai allegóriája, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. Elõbbit a királyné magyaros díszruhája, utóbbit jelképes tárgya kötötte a magyarsághoz és a Kiegyezés szelleméhez.
A kultusz helye: Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum
A kollektív (nemzeti) kultikus gyakorlat Erzsébet emlékezetét különféle eszközökkel igyekezett tovább örökíteni az ifjabb generációk számára. Díszalbumok, képzõmûvészeti alkotások, emlékmûvek gyarapodó sorát eredményezte a századfordulón e közös igyekezet. Ám a hazai kultusz központjának kijelölése még jóideig váratott magára. Az emlékezés és reprezentáció szimbolikus terének szánták Erzsébet monumentális fõvárosi emlékmûvét, amely számos pályázatot követõen sem nyerte el végsõ formáját.[5] A közösségi ünneplés megfelelõen emelkedett terét jelentette azonban a budai Várban megnyílt Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. A személyes ereklyéktõl a politikai dokumentumig terjedõ több száz kiállított tárgya egyaránt alkalmasnak bizonyult a privát hazafiui lelkesedés felgerjesztésére mint a történészek és elhivatott biográfusok tudós kíváncsiságának kielégítésére.
A Genfi-tó partján, 1898. szeptember 10-én történt merénylet természetszerûleg felgyorsította a legendaképzõdés folyamatát és megerõsítette a kultusz körvonalait. Nem véletlen hát, hogy már a gyász hónapjaiban felmerült, hogy a királyné szellemi örökségét legméltóbban egy emlékmúzeum felállításával ápolhatja a magyarság.[6] Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, több éves elõkészítõ munkát követõen, 1908. január 15-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség elõtt. A három terembõl álló kiállítás a Budai Várpalota Krisztinaváros felé esõ szárnyában, közvetlenül a Szent Korona õrzési helyének szomszédságában kapott helyet. A nyitás alkalmával a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és a kiállítás rendezõje, Szalay Imre részletes katalógusban ismertette a múzeum elõtörténetét és emlékanyagát.[7]
Soraiból pontosan rekonstruálható az intézmény elõtörténete. Eszerint nem sokkal Erzsébet halála után, 1898 novemberében a királyné leányai, Gizella bajor hercegnõ és Mária Valéria fõhercegnõ édesanyjuk néhány, Magyarországhoz kötõdõ személyes tárgyát a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozták. 1899 májusában Erzsébet felolvasónõje, bizalmasa, Ferenczy Ida asszony azt a fekete díszruhát ajándékozta a múzeumnak, amit a királyné utolsó magyarországi tartózkodása idején, a millenniumi rendek 1896-os tiszteletadásakor viselt. 1907 tavaszán négy hölgy, gróf Andrássy Aladárné, õrgróf Pallavicini Edéné, gróf Batthány Lajosné valamint Ferenczy Ida asszony azzal a kéréssel fordult az uralkodóhoz, hogy egy jövõbeli emlékmúzeum céljára engedje át a magyar államnak Erzsébet néhány személyes tárgyát. Ferenc József 1907 novemberében kelt levelében örömmel vegyes meghatottsággal fogadta a fõrangú hölgyek javaslatát, s kérésükre többek között azt az ezüst ládikát is átadta, amelyben a magyar országos küldöttség 1867-ben a koronázási ajándékokat nyújtotta át a királynénak. Ferenczy Ida több mint száz arckép másolatát, szobrokat, kéziratokat, nyomtatványokat, emléktárgyakat és Erzsébet magyar nyelvû könyveit ajándékozta a múzeumnak. Sztáray Irma grófnõ pedig azt a ruhát, amin 1898. szeptemberében áthatolt a gyilkos merénylõ tõre. Ezek az adományok, és a további felajánlások jelentették tehát a múzeum gyûjteményének alapját.
A kiállítás elsõ, ún. Múzeumtermében mintegy 180 tárgyat helyeztek el a rendezõk. Itt állították ki azt a harminc mûvet tartalmazó albumot, amit 1857-ben, az uralkodópár elsõ magyarországi látogatása alkalmával ajánlottak fel a hazai képzõmûvészek. Az olajfestmények, tollrajzok, akvarellek jórészt a magyar népélet és história jellegzetes momentumait örkítették meg. Az alkotók névsora a kor hazai mûvészeinek legjavát foglalta magába, köztük Lotz Károlyt, Szemlér Mihályt, Jankó Jánost, Györgyi Giergl Alajost, Brodszky Sándort, idõsebb Markó Károlyt, Barabás Miklóst, Orlai Petrich Somát és Than Mórt. Mellettük szerepelt Székely Bertalan, az 1867-es koronázás alkalmával készült vízfestményeinek sorozata. A tárlók egy részében Ferenczy Ida Erzsébet magyar nyelvû kéziratait, olvasmányait helyezte el. Köztük voltak a királyné elsõ magyar nyelvgyakorlatai, Eötvös Józsefhez írott levelei, s az “Az ország javáért” címû imádságnál kinyitott, Deák Ferenc beragasztott fényképével díszített imakönyve. A relikviákat az említett öltözetek mellett Erzsébet személyes tárgyainak (kesztûje, utitáskája, ivópohara) gyûjteménye egészítette ki. Mindezeket a falakon a királyné legismertebb arcképeirõl készült fotográfiák kísérték. Köztük volt Benczúr nevezetes, arany hátterû portréja és Márk Lajos különös hangolatú zsánerképének (Erzsébet királyné és Gizella fõhercegnõ a városligeti Gerbeaud-nál) olajnyomata. Eredeti mûként itt fügött Strecker Ottília Erzsébetet vadászruhában ábrázoló arcmása 1865-bõl. Ugyancsak e teremben helyezték el Zala György mellszobrának és Róna József gödöllõi emlékszobrának másolatait is.
A kiállítás második termét Ferenczy Ida személyes felügyelete mellett, Erzsébet budai várbéli dolgozószobájának eredeti elrendezését követve rendezték be. A királyné íróasztala felett Mária Valéria hercegnõ Franz Schrotzberg által festett gyermekkori portréja függött. A dolgozószoba fõfalán kapott helyet Wilhelm Richter nagy méretû vadászképe, s Rudolf Alt négy akvarellje. A királyné legkedvesebb tartózkodási helyeit (Possenhofen, Bécs, Laxenburg, Budapest) megörökítõ vízfestményeket Rudolf trónörökös adományozta szülei ezüstlakodalmára édesanyjának. Ugyanitt volt található a királyné kedvelt festménye, Benczúr Gyula Mályvák között címû mûve, amelyet 1890-ben a Képzõmûvészeti Társulat kiállításán a király vásárolt meg hitvese számára.[8] A harmadik terem a tudományos kutatást szolgálta. Ennek falait festmények, metszetek idõszakonként változó válogatása díszítette. A múzeum elsõ éveiben e teremben helyezték el Franz Russ és Wagner Sándor Erzsébet-portréja.
Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum tárlata csaknem fél évszázadon át állt fenn. Gyûjteménye az évtizedek során folyamatosan gyarapodott, tárgyainak száma az 1930-as évekre már csaknem elérte a kétezret. Ám 1945-ben a Vár ostroma során a gyûjtemény jórésze megsemmisült. Megmaradt töredékei szétszóródtak, illetve egy részük ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található. Több mint száz ábrázolása nemzedékekre kihatóan befolyásolta a királynõrõl kialakított képet, vizuális toposzok által is megerõsítve kultuszát. Ma, amikor Erzsébet alakja ismét a közérdeklõdés középpontjába került, egy állandó emlékmúzeum hiánya ismét igencsak idõszerû.
[1] Diana hercegnõvel való párhuzamáról: Michaela Lindiger: „Stratosphäre des Reinen, unentweihten Mythos.” In: Keine Thränen, wird man weinen. Kaiserin Elisabeth. 23-32. hgs.: Susanne Walther. Historisches Museum der Stadt Wien, Wien, 1998.
[2] Gerõ András: Egy magyar kultusz: Erzsébet királyné. In: Uõ: Magyar polgárosodás. Atlantisz, Budapest, 1993, 379-396.
[3] Ikonográfiájáról: Erzsébet, a magyarok királynéja. Kiállítás Katalógus. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1992; Basics Beatrix: Erzsébet királyné a képzõmûvészetben. In.: Erzsébet a magyarok királynéja. Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, 2001, 127-131;
[4] A Habsburg-teremrõl: Sinkó Katalin: A mûvészi siker anatómiája 1840-1900. In: Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Mûvészkultusz és mûpártolás Magyarországon a 19. században. Szerk.: Sinkó Katalin, Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1995, 15-48. (26-27.)
[5] Borsai Dóra: Erzsébet királyné emlékmû tervei. Szakdolgozat. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Mûvészettörténeti Tanszék, 2008.
[6] A múzeum történetének egyetlen újabb feldolgozása: Vér Eszter Virág: Erzsébet királyné magyarországi kultusza emlékeztehelyei tükrében 1898-1914 között. Budapesti negyed, 14, 2006. nyár, 93-102.
[7] Szalay Imre: Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. Stephaneum, Budapest, 1908.
[8] Szvoboda Dománszky Gabriella: Az újkori budavári palota belsõ díszítése. In: Tanulmányok
Szerkesztette: Jtoti - 2011.07.09. 10:57
