A halála elõtti években Rudolf nyughatatlan és hajszolt élete mind szerelmi, mond emberi szempontból egyetlen biztos pont körül foroghatott, Mizzi lehetett az egyetlen ember akivel jól érezhette magát, megnyugtató pont lehetett számára.
Valószínûleg egy rosszabb periódusában találkozhatott vele, ezzel az egyszerû fiatal teremtéssel, aki egy kicsi sötét hajú kicsit molett a trónörökös ízlésének pont megfelelõ volt , még lelki alkatában is.
Hogy milyen sokat jelentett neki azt az a tény is bizonyítja, hogy végrendeletében pénzbeli végkielégítésben részesítette és egy "szerelmi ábrándozásokkal teli" búcsúlevelet írt neki, amelynek tartalmát a nyilvánosság soha nem ismerhette meg.
Mizzirõl viszonylag keveset tudunk. Nem csoda. Nem egy kegyencnõ volt aki az udvar fényénél tündökölt, csupán meghitt kis lámpafény volt a trónt kerülõ trónörökös lelkének hátsó szobájában, amely ugyanolyan gyorsan hunyt ki amilyen gyorsan fellobbant.
Soha nem állt a rivaldafényben, rövid életébõl csupán néhány év tart számot a kíváncsi, botrányokra éhes utókor érdeklõdésére.
1864 szeptember 28-án Grázban született. gyerek és ifjúkoráról szinte semmi adatunk.
Kijárta a népiskolát és szülõvárosának színházában eljátszott néhány gyerekszerepet, majd tizennyolc éves korában anyjával együtt áttelepült Bécsbe.
A hivatalos jelentésekben foglalkozásként megadott "szubrett" vagy "táncosnõ" megjelölés csupán arra szolgált, hogy elkendõzze igazi hivatását, és nincs kétség afelõl, hogy ennek köze van a "legõsibb mesterséghez".
A trónörökös a " városszerte ismert kupleros" Wolfné közvetítésével ismerte meg a csinos nõt 1886 folyamán.
Wolf asszony a császári rezidencián mûködõ elegáns vállalkozásban a legszebb félvilági hölgyeket foglalkoztatta.
1886-tól kezdve látták a trónörökös társaságában, idõnként a kaszárnyákban is, például Ennsben, mire Ferenc Ferdinánd fõherceg lelkesen ezt írta unokafivérének, Rudolfnak: "Gyönyörû nõ!"
Rudolfnak Mizzihez fûzõdõ kapcsolata, amely idõvel szerelmi viszonnyá fejlõdött, egészen a haláláig tartott.
A betegsége által megbélyegzett trónörökös nála talált felüdülést idegõrlõ életének szorongattatásai és zûrzavarai közepette. Ekkor Rudolfnak nem volt komoly és tartós kapcsolata, ebben az idõben zárta ki Stefánia a hálószobából, mivel dühödt volt hogy megcsalta és megfertõzte. Megpróbált férje fölé kerekedni, abban bízott, hogy Rudolf bûnbánóan tér vissza hozzá, ami azonban azt váltotta ki hogy még inkább elmélyítette viszonyát Mizzivel.
Udvari fiákkerese, Bratfisch és Mizzi társaságában sorra látogatta a külváros borozóit, bécsi dalokat énekelt és frivol rigmusokat skandált, vedelte a bort, együtt örült és szórakozott az egyszerû néppel.
Mellettük és a melankolikus dalolgatásban oldódott fel, Bratfisch mûsorán szerepelt egy Rudolf által Mizzinek írt kuplé:
A fekete Mitzihez így szól suttyon egy út:
Cica kincs, a szívem érted ég vadul.
HA tuják is rólunk, mint sürrünk és forrunk,
Azért csak ne lógassuk a jövõbe' az orrunk,
Ha szétszakítana minket a féltékeny-nép,
Csak mondjuk: balfácánok, sok szerencsét!
Mert ismerjük egymást, s ez mindent megér,
Hogy mindkettõnk igazi bécsi vér-
Bizony!
És így dalolom:
Ez nem Geothe verse, ezt nem Sciller írta
Ez nem klasszikus zseni-tézis!
Egy bécsi férfi egy bécsi nõnek szól, így la!
És ez csupa po-po-poééézis.
Kettejük életének eme intim részletét Mizzi árulta el a császári és királyi titkosrendõrségnek.
Mizzi kevésbé volt diszkrét mint Bratfisch. Igen nyíltan mesélt élményeirõl a trónörökössel Wolfnénak, a kerítõnõnek, aki továbbra is rajta tartotta a szemét. Mizzi a barátnõ iránti bizalommal mesélt neki, addig a kerítõnõt nem lehet felmenteni, mivel Õ tudta, hogy Meisssner kiknek is adja tovább.
Az asszony azonban készségesen informálta az ellenõrzõ rendõrnyomozót, Florian Meissnert. A rendõrkapitányságra tehát ilyenfajta jelentések futottak be: R.t. azt mondta Mizzinek: Sz…ok(így) az uralkodásra stb. Csinálja tovább Franzl(Ferenc Ferdinánd)
Mizzi gyanútlanul és készségesen mesélte el Wolfnénak (ez pedig a rendõrnyomozónak), hogy Rudolfnak potenciaproblémái vannak, és pezsgõ segítségével próbál úrrá lenni rajtuk. Meissnertõl csak néhány beszámoló maradt fenn, azok, amelyeket 1889 februárjában (tehát Mayerling után) adott át a rendõrkapitányságnak. A korábbiakat, amelyek valószínûleg fontosabbak voltak, valamint a Rudolfra vonatkozó egyéb titkos ügynöki jelentéseket eltüntették a rendõrség irattárából.
Meisner Mizzi Caspar házmesterét szobafestõként alkalmazta a saját lakásában, hogy részletesen tudjon meg mindent, milyen gyakran és mennyi ideig volt R Mizzinél, Mizzi mennyi pénzt költ stb.
Lehet, hogy nem csak Taaffe grófnak adta tovább az információkat. valószínû II. Vilmosnak a másik megbízónak is Berlinbe. mivel Õ volt az az ügyvéd aki a trónörökös Vilmos képviselte 1888-ban Anna Homolatsch-féle tartásdíjperben, amiért is kitüntetést is kapott.
Rudolf aki tudta, hogy figyelik emiatt félelemben élt és mindenféle óvintézkedést is tett ezért az életében, de Mizzinél teljes biztonságban érezte magát.
A császár kémei ugyanis Rudolf minden lépését nyomon kísérték és aktaszámra rögzítették róla szóló megfigyeléseiket.
A trónörökös rendõrségi aktáiban olvasható többek között, hogy 1888 nyarán szeretõjének azt ajánlotta, lõjék agyon magukat együtt Mödlingben, a Huszár-templom elõtt.
Az életrevaló gráci hölgy azonban határozottan visszautasította az ajánlatot, értesítette róla báró Franc Krausz bécsi rendõrkapitányt, aki erre még intenzívebben figyeltette a trónörököst.
Mizzit Rudolf bõségesen megjutalmazta szerelmi szolgálataiért. Már kapcsolatuk elsõ évében háromemeletes polgárházat vásárolt neki a Wiedenen(Heumühlgasse 10.), ahol sok éjszakát töltöttek együtt.
Mizzi drága ékszereket és magas pénzösszegeket is kapott a trónörököstõl. A pazar adományokat egy bankár, Moritz Hirsch báró finanszírozta, aki Rudolf zsidó baráti köréhez tartozott.
A báró persze nem cselekedett egészen önzetlenül. Egy óriási birodalom jövendõ uralkodójától így jó okkal várhatott támogatást messzire ható gazdasági terveihez (vasútépítés) stb.)
Minden jel szerint a trónörökös szexuális rabja lett a gráci félvilági hölgynek.. Az udvari körök legnagyobb megbotránkozására magával vitte katonai szemleútjaira, és együtt mutatkozott vele az éjszakai szálláshelyeken.
Stefánia is érzékelte a kapcsolat komolyságát és kellõ képen bosszanthatta, mert különös jelenetekre ragadtatta egyre gyakrabban magát.
Az esetek még a botránysajtóba is bekerültek. Egyszer valószínû Mizzi wiedeni háza elõtt játszódott le a következõ jelenet.
GYakran kátták a trónörökös fiákerkocsisát, Bratfischt órákig várakozni az utcán a bakon. Egy napon a legnagyobb utcai forgalom órájában, arra hajtott egy udvari kocsis.
A trónörökös felesége szállt k belõle, odament Brtafischhoz és megparancsolta neki, hogy vigye a Burgba. Közben az udvari kocsinak kellett várakoznia a trónörökösre.
A bécsiek mindig is szerették a látványosságokat és egy udvari hintó sok száz nézõt vonzott.
Így a trónörökös aki a pásztoróra után kilépett a házból nem maradhatott észrevétlen, hanem el kellett tûrnie a nép lelkes ovációit.
Hogy mennyire sokat jelenthetett Mizzi Rudolfnak azt az is jelzi, hogy Stefánia a nevét még évekkel késöbb iscsak gyûlölettel tudta kiejteni.
Amikor Stockhausen grófnéval a mayerlingi tragédiáról beszélt, így szólt: "Vetsera Mária? Ki volt a vetsera? Egyik a sok közül. A Mayerlinget megelõzõ éjszakát, a nagy bécsi kokottal, Mizzi Casparral töltötte." a grófnõ szerint ezek a szavak "úgy buktak ki a trónörökösné száján, mint egy rohanó hegyi patak. A rózsaszín arcra kiült a gyûlölet kifejezése, egy öregember túl hosszú ideig elnyomott gyûlölete."
A mayerlingi tragédia elõtti utolsó éjszakáját pedig Mizzi Caspar házában töltötte Bécsbe.
Dr. Florian Meissner rendõrségi besúgó, aki Rudolfra volt ráállítva, errõl a következõket diktálta jegyzõkönyvbe:
" 1889. 1/28. hétfõ. E. R. Erzherzog Rudolf = Rudolf fõherceg) Mizzinél volt hajnali 3-ig, nagyon sok pezsgõt ivott, a
házmesternek 10 forint kapupénzt adott.
Amikor Mizzitõl elbúcsúzott, a szokásostól merõben eltérõen keresztet rajzolt a homlokára.
Mizzitõl (egyenesen?) Mayerlingbe utazott. "
A trónörökös halála után Mizzi Caspar kétségtelenül a nyilvánosság elé tárhatta volna élményeit, ahogy az manapság mindenütt szokásos. A szenzációra éhes sajtó bizonyára készségesen fizetett volna busás árat érte.
Ám Mizzi, ahogy egyébként Josef Bratfisch és Katherina Schratt is ellenállt a kísértésnek.
vagyona volt, amelybõl meg tudott élni, már a testét sem kellett áruba bocsátania.
Rudolf 1889. január 27-én találkozott utoljára Mizzi Kasparral. Az éjszakát együtt töltötték, ekkor találkoztak utoljára. A koronaherceg végrendeletében harmincezer akkori; azaz körülbelül nyolcvanmillió mai forintot hagyott rá.
Rudolf halála után megkérvényezte a bécsi polgárjogot, amelyet 1889. november 7-én meg is kapott.
Néhány évvel késõbb eladta a Heumühlgasséban álló házát és anyjával együtt átköltözött egy közelben lévõ lakásban, a Paniglgasse 19. szám alá.
További életútjáról nem tudunk sokat. Talán csak annyit, hogy volt egy Maria nevû törvénytelen gyermeke, de nem derült ki, hogy ki volt az apja: és hogy mint "privát" személy, a tõkéjébõl és annak kamataiból élt.
Mizzi nem élt meg magas kort. 1907. január 29-én(!) 43 éves korában halt meg.
A halottszemle jegyzõkönyve a halál okaként a "gerincvelõ-keményedést" állapított meg, amely a szifilisz egyik szövõdménye.
Az asszony, akihez a trónörökös összes szeretõje közül a legbensõségesebben kötõdött, Mayerlingtõl nem messze, a mödlingi temetõben talált örök nyugalomra.
Ám miközben a trónörököst halálba kísérõ kis baronesz, Mary Vetsera nevét máig megõrizte az emlékezet, az övé teljesen feledésbe merült.
A megvásárolható szerelem nem fér össze a halhatatlansággal.
MÉG FOLYTATOM!!!!!!!!!!!!
Szerkesztette: Jtoti - 2011.06.10. 19:40
