Csehül: Císaø a jeho dvùr - Nový pohled na Franti¹ka Josefa, 2011
Németül: Der Kaiser und sein Hof. Ein neues Franz-Joseph Bild, 2008
Császár és udvara - Ferenc József új szemszögbõl
Ismertetõ:
A leghosszabb ideig uralkodó osztrák császár
Ferenc József császár udvara volt a legnemesebb és legrégebbi Európában. Ez a hatalmas gazdasági komplexum és otthon közel 2000 embert foglalkoztatott. A császári család, az arisztokraták, az udvari tisztviselõk, tisztek és szolgák õk mind részei voltak annak az egységnek, ami ezt a dunai monarchiát képviselte. Ferenc József hosszú uralkodása ideje alatt a legnagyobb válságok idején is próbálta biztonságban tartani birodalmát, mert meg akarta mutatni, hogy az elõdeitõl örökölt csõd szélén álló birodalomból egy hatékonyan mûködõ modern intézmény is létrehozható. A könyv azokról az emberekrõl szól, akik részét képezték a császári udvarnak: magas rangú tisztviselõk és reformerek, korrupt hivatalnokok, gondatlan szolgálók, titkos besúgók és a szociálisan hátrányos helyzetû emberek, akik gazdájukra mindig is támaszkodhattak. A nyolcvanhat éves császár kezében tartja azt birodalmat, amely már az új korszak rendkívül erõs és modern erõfeszítéseihez próbálna alkalmazkodni. Ez a könyv az elsõ, amely a monarchia megszûnését követõen, elõször tekinti át és dolgozza fel a császári udvar hivatalos dokumentumait.
A szerzõrõl:
Martina Winkelhofer, történész és mûvészettörténész, a bécsi egyetem munkatársa, szakterülete a bécsi császári udvar és a nemesség kutatása Ferenc József uralkodása idején. Elõadásokat tart a bécsi és a prágai egyetemen, tudományos kutatásokat végez errõl a korszakról állami és magán archívumokban. Szerzõje több olyan cikknek, amely a császári udvarról, a politikáról, a nemességrõl a 19. század társadalmáról szól.
Botrányok a császári udvarban -(Ez egy cikk a könyvrõl, még majd késõbb hozok részletet is belõle)
Már Ferenc József uralkodása alatt igény mutatkozott az újságokban arra, hogy a császári és királyi udvarban élõk magánéletérõl is hírt adjanak. A szigorú cenzúra azonban nem engedett át bizonyos politikai híreket, illetve nyilvános vita tárgya sem lehetett olyan személy, aki a császári ház tagja volt. Ezért az olvasók hamar megtanultak a sorok között olvasni az osztrák sajtóban, mivel kíváncsiak voltak az új, fiatal, jóképû és még nõtlen császáruk magánéletére. A botrányok már Ferenc József uralkodásának elsõ évében kezdtek kialakulni, a sajtó információi a munkatársaktól kerültek ki. Az információk, ami a császár számára teljesen egyértelmû volt – a Hofburgon belülrõl eredtek. A magas rangú személyek látogatása során (aminek a pontos idõpontjáról senkinek nem szabadott volna tudomást szerezni), a legjelentéktelenebb báli tánc, a császár figyelmével kitüntetett szép grófnõk (ami okot és féltékenységet okozhatott a családban) , koncertek és családi vacsorák alkalmával úgy kellett viselkedni, hogy az ne jelenjen meg a másnapi újság hasábjain, figyelmeztette Zsófia fõhercegné minden alkalommal a fiát.
A császárt ingerülté tette, hogy a történeteket az emberek sokszor ki is színezték. A legfõbb udvarmesterét Lichtensteint bízta meg, hogy derítse ki, hogy mûködik az információáramlás az udvar és az újság között. A legtöbb információt szóban kellett közölnie, s ez ellen az udvar nem tehetett semmit. A parancs, hogy védjék az információkat, nem volt túlságosan sikeres. Az õrség egy figyelmes tagja, látta, amikor az egyik szolga találkozik egy gyalogossal, akirõl kiderült, hogy nem volt más, mint a Wiener Zeitung egyik újságírója. Fegyelmi eljárást indítottak a szolga ellen, hogy kiderítsék milyen információkat szolgáltatott ki a múltban. A szolga leírt minden információt, amit az udvarnál észlelt, egy kis darab papírra, amit egy elõre egyeztetett helyszínen hagyott, amit aztán valamivel késõbb egy újságíró felvett. A kihallgatás alatt a szolga bevallotta, hogy ezért a szolgálatért 100 aranyat kapott évente, ami több mint egyharmada volt az éves fizetésének. Ez tehát jó kis mellékjövedelemként szolgált a számára.
Számos hasonló eset történt még egészen a monarchia felbomlásáig. A parlamentarizmus bevezetése után, a politikai konfliktusok ott zajlottak, ahova valók voltak, a Birodalmi Tanácsban. Mégis idõrõl idõre azt lehetett érezni, hogy a politikai helyzet megveti a politikailag elkötelezett polgárokat, mint mikor Ferenc József 1871-ben úgy döntött, hogy nem kompenzálja a cseh kiegyezést. Cseheket, akik egyike voltak a monarchia leghûségesebb nemzeteinek, a magyarokkal történõ kiegyezés után, amely a magyaroknak biztosította az autonómiát, teljesen figyelmen kívül hagyta. A cseh emberekben dühöt váltott ki, és nagyon fájt nekik, hogy Ferenc József nem akarta magát cseh királlyá koronáztatni. Csehek hû koronatartományként, amiért 1848-as események hatására sem akartak elszakadni a birodalomtól, megérdemeltek volna legalább ugyanolyan politikai jogokat, mint Magyarország. A csehek passzív ellenállást fejtettek ki, és megtagadták, hogy képviselõket küldjenek a Tanácsba. Így a parlament mûködése akadozni kezdett. Ferenc József 1871-ben kísérletet tett arra, hogy kompenzálja a cseheket. Hivatalosan is bejelentette, hogy elismeri azt a rendíthetetlen hûséget, amellyel a cseh népesség a birodalmat és a trónt támogatta, és készen áll, hogy felújítsa a királyi esküt. A csehek így elégedettek lettek magukkal, és megerõsítették a régi jogokat. A cseh kiegyezésre már többé kevésbé fel is készültek, és már csak idõ kérdése volt a létrejötte, ami azonban végül mégsem valósult meg. A német és magyar politikusok a tárgyalások során több változást is követeltek, mert az alap dokumentumok nem voltak összhangban az 1867-ben elfogadott alkotmánnyal, akadályozva ezzel a szláv népeket.
Csehországban a hangulat teljesen megváltozott. A cseh lakosság szemében a császár megszegte szavát, még akkor is, ha teljesen betartotta az alkotmányban leírtakat. Ebben a helyzetben teljes felháborodás indult Bécs és Budapest politikája ellen, és közben nem mérlegeltek józanul. A cseheket fûtötte az életük minden területén tapasztalt nemzeti érzület. A sikertelen tárgyalások kihirdetése sem történt meg, ezért minden cseh háztartásban, sörözõben és több helyen is kint lógott a falon a császár bekeretezett arcképe a szeptemberi kézirattal, mellyel gúnyolni próbálták a hatályos császári ígéretet. A prágai rendõrség Bécsbõl parancsot kapott ezen képek azonnali eltávolítására, melyek magukban foglalták a császár nyilatkozatát, de ez nem akadályozta meg a cseheket abban, hogy miután elkobozták a képet, ne tegyenek a helyére egy újat. Egy cseh médiaguru Jan Stanislav Skrej¹ovský, az egyik leggazdagabb ember Csehországban, aki szorgalmasan dolgozott a színfalak mögött, hogy a mérleg cseh oldalára állítsa a közvéleményt, ezért vállalta, hogy a császári rendeletet nagy mennyiségben kinyomtatja. A végén jött egy ötlet, hogy a császári kéziratot más módon is ki kéne nyomtatni, mégpedig sokkal kisebb méretben, hogy a zsebekben könnyen elférjen, finom vékony barnás papírra, hogy egy szûk réteg az arisztokrácia és néhány gazdag városi számára is elérhetõ legyen. Az ilyen kiadványokat az üzletekben WC könyv néven árulták, csomagonként több száz oldalt tett ki. A csomagot egy szögre akasztották, ami ott lógott a mellékhelység falán, ahova még a császár is gyalog járt. A nagy cinikus Skrej¹ovský ötletével növelni akarta a császári levél értékét. A császári WC papír kasszasiker volt, melyet nagy költséggel nyomtatott és terjesztett, mialatt a rendõrség megpróbálta kétségbeesetten megakadályozni a terjedést.
A WC papír ügy a bíróságig is eljutott. A prágai hivatalnokok meglepõdtek a csomagon és küldtek egyet a miniszterelnöki hivatalnak is. Ferenc József humorral vette ezt az ügyet, vagy csak meg akarta mutatni, hogy nem érdekli a nyilvános provokáció, és az a hír is járta, hogy még elégedett is volt a rá irányuló különleges figyelemmel. Skrej¹ovský ötlete késõbb már nem tûnt annyira viccesnek, mikor a kritikusuk a papírt az eredeti céljára kezdték el használni, és így küldték el a császárnak. A papír nem tartalmazta a császár konkrét ígéretét, hogy királlyá koronáztatja magát, mert késõbb leirat törölte ezt a megállapodást. Miután a császári hivatal, megkapta a használt papírokat, már egyáltalán nem tartották viccesnek a dolgot, és a császár jóindulatú hozzáállása is elmúlt. A hivatal felvette a kapcsolatot a városi rendõrséggel, hogy találják meg a tetteseket. Persze sikertelenül. Az udvar évszázadokra eltárolta az iratokat, ezek a WC papírok, melyeken még láthatóak a nyomok a személyes használatról, megfelelõen azonosítva, lezárva és aláírva is bekerültek az archívumba, mint bármely más iratok. Ez mutatja még a mai napig, hogy Ferenc József miért nem koronáztatta magát cseh királlyá.
A kínos információk az udvarból nehezen kerültek ki, de az udvaron belül is voltak olyanok, amik kínos helyzeteket teremtettek. A miniszterelnöknek Eduard Taaffenak, aki a gyermekkorától a császár barátja, volt a feladata a hadsereg besúgójának lenni. Õt kérték fel, hogy nevezze meg a dinasztiára veszélyes, és politikailag ellentétes mozgalmakat. Emellett az udvarban voltak olyan informátorok, akik beszámoltak arról, ha a császár ellen merénylet volt készülõben. A besúgók az udvarba nem tudtak nagyon beilleszkedni, mert a császárt az alkalmazottai tisztelték és szerették. Egyikük azonban bizalmas információkkal jött, amelyek bizonyítják, hogy az udvarban is lehetséges sok minden, amire a vezetõk nem is gondoltak volna: A várkapitány Montoja (helyesen Montoyer) néhány évvel ezelõtt magához vette két unokahúgát, az elítélt Max Wöse hentes lányait, akikkel a rossz nyelvek szerint úgy bánt, mint a feleségeivel. Ahogy az lenni szokott a régi udvarokban, õ volt megbízva az ezüst védelmével. Tegnap este Unterwalder mutatott egy fotót, amit egy kerítõnõ adott neki, rajta egy nagyon ritka árucikkel 10 aranyért. A meglepetés, az volt, amikor megláttam a képet, rajta az ezüstökkel. Taaffe miniszterelnök nem hagyta, hogy ezt az iratot a hivatalos archívumba tegyék, hanem csendben a saját archívumában tüntette el, aminek a léte megállapításra talált a halála után.
