Erzsébetrõl szóló versek abban segítenek, hogy a királyné alakját -ahogy Vér Eszter Virág foglamaz- a "magyar nemzeti emlékezet" speciális szûrõjén keresztül láttatva ismerjük meg. Ezért ezek az irodalmi alkotások fontos szerepet töltenek be a magyarországi kultusz megértésében, helyes értelmezésében.
A versek akkor lesznek forrás értékûek, ha eredeti helyesírással idézzük és a pontos hivatkozást is mellé írjuk (melyik könyvben, folyóiratban jelent meg, dátum, oldalszám) Így lehetõvé válik mások számára is az eredeti dokumentum elérése és elkerüljük a plagizálást.
ADY ENDRE: Megpihent...
Megpihent a szíved,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.
Megpihent a szíved ...
Milyen sötét átok,
Hogy neked a szenvedés
Volt egész világod,
Hogy te, ki szent voltál
Õrangyallá válva,
Százszor tettél utat
Nehéz Golgotára!
Óh! mert egyre súlytott
A kegyetlen végzet,
Elrabolta minden
Földi üdvösséged;
A te nemes szíved,
A te érzõ lelked
Nem talált a földön
Csak örök keservet.
De mégis. "A régék
Õsi erdejében"
Megszállott az ihlet
A szomorú éjben
S amig messze szálltál
Egy tündér-világba,
Elhagyott egy percre
Életednek átka.
Óh! azok a percek
Írt adnak szivednek,
Fényesebb világot
Fényes szellemednek ...
Nyugalmat a csodált,
Üldözött költõnek,[20]
Mert besüppedt sírján
Új virágok nõnek.
Aztán ujra tûrni
Szivettépõ átkot,
Feketén, komoran
Járni a világot.
Hogy szent szívedet, mely
Millióknak õre,
Átjárja egy gaznak
Megvillanó tõre! ...
Megpihent szent szíved,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.
Forrás: Debreczeni Reggeli Ujság. 1898. szeptember 14. 3. old.
"Erzsébet királyné emlékezetéhez csak nemes gondolatok és törekvések fûzõdhetnek. Ne feledje ezt el senki, aki e jegyben kezdeményez és fáradozik."
Tudjátok-e ki volt nekünk
Az az áldott, nemes lélek,
Akit Isten jókedvében
Teremtett a magyar népnek?
Tüneményes égi Nemtõ,
Verõfény a harmatgyöngyön.
Merre csak járt, - jelenése
Angyaljárás volt a földön.
Tudjátok-e mi volt nekünk?
Sugárözön a hazára,
Sûrû, sötét éjjel után
Piros hajnal hasadása.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok e mi volt nekünk
Az õ drága, nemes lelke?
Menedék az elhagyottnak,
Enyhe balzsam sajgó sebre.
Akkor jött õ, amikor még
Gyász nehezült a hazára,
Amikor még a magyarnak
Nem volt sehol jóbarátja.
És õ ezt az árva hazát
Bánatában megszerette,
Pártfogolta, el nem hagyta
Bajainak közepette...
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok e mi volt nekünk?
Magyarország lelkes õre,
Apánktól átöröklött
Õsi nyelvünk terjesztõje.
Soha szebben nõi ajkon
Nem is volt oly szépen hangzó,
Mint aminõ bájjal csendült
Az õ ajkán a magyar szó.
Kunyhóktól a palotákig
Diadal volt nyelvünk útja,
S nyelvében és érzelemben
Eggyé forrt a magyar újra.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok-e mi volt nekünk?
A legelsõ magyar asszony,
Egyesülve minden benne,
Hogy e névre fényt áraszszon.
Szép Bajorhon adta nékünk,
Hajadonná az nevelte;
Ámde köztünk magyarföldön
Magyarrá lett szíve-lelke.
Illett is a magyar párta
Nagyasszonyunk szép fejére...
Merre nap jár, merre hír jár, -
Egész világ irígyelte...
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok-e mi õ nekünk?
Nemzetünknek jó szelleme,
Árpádházi szent Erzsébet
Szép lelkének rokon-fele.
Hogyha bájos sugárteste
El is tünt már, nincs közöttünk,
Jó szelleme, áldó lelke
Õrködõen leng fölöttünk...
...Ivadékról ivadékra
Szálljon is át hû emléke,
Dalba szõve, szívbe vésve,
Nemzedékrõl nemzedékre.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Forrás: Erzsébet királyasszony emlékének. Hódolat Magyarország Nagy Királynéjának. Fõszerk.: Gábel Gyula. Bp., Globus, 1905. 123. old.
"Erzsébet királyné emlékezetéhez csak nemes gondolatok és törekvések fûzõdhetnek. Ne feledje ezt el senki, aki e jegyben kezdeményez és fáradozik."
Tövisbõl volt királyi koronád,
Fájdalmas szived hét tõr verte át,
De éltél s hordtad mind, mind a hetet,
Bár gyötrelmes kín volt az életed,
S komor Kálváriáddá lett a föld;
A nyolcadik tõr ime most megölt!
Halott vagy hát! meghaltál messze, távol !
Mért is mentél el a magyar hazából,
Most nem siratnók gyászos, kora véged!
Hûségesen megvédett volna téged
Minden magyar, sõt bátor, büszke hévvel
Megváltott volna önnön életével!
Bár fönn lebegsz már, mégis ugy-e látod:
Sír a magyar! Ó ez a nép imádott!
A könnyet, a mit láncunkra hullattál,
És a mit a haza bölcsének adtál,
Mint tündöklõ királyi ékességet:
Most millió szem adja vissza néked!
Forrás: Esztergom és Vidéke 1898. szept. 15. 1.p.
"Erzsébet királyné emlékezetéhez csak nemes gondolatok és törekvések fûzõdhetnek. Ne feledje ezt el senki, aki e jegyben kezdeményez és fáradozik."
Ragyog az õszi nap sugara,
Rózsák még nyilának;
Dalos madár száll még a fára,
Pár lomb hullik le csak.
Az õszi lágy verõfény
Elömlik mindenen . . .
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
Gondolok egy öreg királyra,
Agg már és elhagyott.
Romokba dõlt remény-világa,
S ki élte volt: halott.
Hajdanta hír, szerencse Kisérte szüntelen . . .
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
Gondolok egy királyi nõre,
Bájos volt és szelíd.
Szórta szegényre, szenvedõre,
Szivének kincseit.
Szivének ! Jaj, e szóra
Seb nyílik lelkemen ....
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
Szerette a dalt, a virágot,
A nagy természetet.
Pompára, fényre sohse vágyott,
Ibolyákat szedett.
Nyílik-e az ibolya
Ott a sírboltban lenn ? . . .
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
Heine, a fájdalom költõje
Másodszor árva lett.
Rálép a pók, hogy fátylát szõjje
Fehér szobra felett.
A szenvedés nemtõi
Találkoznak-e fenn? . . .
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
A koronázó, õsi templom
Sötét gyászba borul.
Agg bíborosnak kél «eleyzon»
Törékeny ajkirul.
Fölsír a miserere,
A gyászos requiem . . .
"Mit akar e magános könycsepp?
Csak zavarja szemem."
Kimegyek újra a szabadba
Hol rózsák nyilának,
Az élet árja pezsdül zajgva
S pár lomb hullik le csak.
S míg õszi lágy verõfény
Sugárzik mindenen . . . ,
Törölgetem a néma könyet,
Mely elönti szemem.
Forrás: Vasárnapi Újság 1898.40.sz. 698.p.
"Erzsébet királyné emlékezetéhez csak nemes gondolatok és törekvések fûzõdhetnek. Ne feledje ezt el senki, aki e jegyben kezdeményez és fáradozik."
A versek akkor lesznek forrás értékûek, ha eredeti helyesírással idézzük és a pontos hivatkozást is mellé írjuk (melyik könyvben, folyóiratban jelent meg, dátum, oldalszám) Így lehetõvé válik mások számára is az eredeti dokumentum elérése és elkerüljük a plagizálást.