Hozzászólások
Sisi Fórum » :: Más - világ :: » Utazások
 Téma nyomtatása
Snim Kisbéren
Jtoti
Kevés hely van ahol nem járt ezek szerint Erzsébet és Ferenc József!
Persze hogy ez kiderüljön ahhoz megátalkodott kutakodó utazgatónak kell lennie
a királyné híveknek. Ebben persze mindenki egyet is ért, ha elindul az ember és érdeklődik
valami nyomát találja ennek a kultusznak!
Hol egy, emlékkő, egy fa, egy liget, egy relief, egy szobor, egy templom, egy róla elnevezett
iskola, intézmény, de legalább is egy szoba ahol megszállt....Itt is ezt történt...de meséljen erről
Ildikó!!!



Szeptember 27-én jártunk a férjemmel Kisbéren, méghozzá Jutkának köszönhetően. Te küldtél nekem valamikor régen egy PPS-t a kisbéri makettparkról, ahol híres magyar épületek kicsinyített másait állítoták fel. Nekem az ilyen dolgok nagyon bejönnek. Pláne ha még Erzsébethez is köze van. Több olyan épület is látható ott amely köthető hozzá: gödöllői katély, Budavári Palota, Salamon-torony, kisbéri lovarda.

Autó hiányában mi mindig tömegközlekedünk. Kisbért vonaton megközelíteni
mostanság nem túl szerencsés, ugyanis az idei vonatcsökkentések hatására
mindössze 4 vonat közlekedik összesen azon a vonalon naponta.
A vasútállomásról gyalogszerrel sétáltunk be a városba.

Mini-Magyarország Makettpark

Makettpark. Ez a szó sokaknak talán semmit sem mond. Pedig külföldön már
több helyütt is építettek ilyen apró épületeket, láttam róluk képeket az
interneten. Most viszont már nem kell emiatt külföldre utaznunk, mert
Magyarországon is létrehoztak egy makettparkot, egészen pontosan Kisbéren.

Kisbér, akinek nem lenne ismerős ez a név, Komárom-Esztergom megyében
található Komáromtól 26 km-re. Eddig még én sem jártam soha a városban.

Mini-Magyarország Makettpark gyönyörű zöldövezetben, a Park tó partján
található egy kerítéssel körbevett részen. Április 1-től október 15-ig
látogatható minden nap 9:00-17:00-ig, a belépés ingyenes.
A parkosított környezetben, virágokkal körülvéve, fák árnyékában
elhelyezett mini csodák mind-mind Magyarország nevezetes épületeinek
kicsinyített másai. A legtöbb építmény makett formájában látható,
némelyik azonban domborműnek lett kialakítva. A pici házak között
kikövezett utak vezetnek, séta közben pihenési lehetőséget padok kínálnak.

A teljesség igénye nélkül néhány nevezetesség, amely látható a parkban:
Hősök tere, Országház, Lánchíd, Budavári Palota, gödöllői
Grassalkovich-kastély, Debreceni Református Nagytemplom, Tihanyi Bencés
Apátság, Szegedi Dóm, kecskeméti Cifrapalota, kőszegi Jurisics vár, Egri
vár, Jáki templom, Pannonhalmi Bencés Főapátság, visegrádi
Salamon-torony, tatbányai Turul emlékmű, pécsi Dzsámi, váci Diadalív,
Esztergomi Bazilika, Szegedi Zsinagóga, Sziráki kastély, stb.
Ezt egyszer mindenkinek látnia kell!
Sajnálom, hogy ilyen későn mentünk, mert a virágok sok helyen már
lehullottak, elszáradtak. Teljes pompájában sokkal szebb lett volna
látni a parkot.
A bejáratnál felállított faházban könyveket, képeslapokat, apró
emléktárgyakat lehet vásárolni.

Természetesen ha már felkerestük a várost, nem mentünk haza anélkül,
hogy a többi nevezetességet meg ne néztük volna. Először is körbejártuk
a szépséges tavat a kikövezett sétányon. Kedvenceim a szomorúfüzek szép
számban díszítik a partot, ágaikat a vízbe lógatva. Azután bementünk a
városközpontba.

Ha már ott jártunk a városban, akkor a makettpark után megnéztük a többi nevezetességet is. A Batthyány kastély sajnos nem látogatható, nemrég költözött ki belőle a kórház. Az úgynevezett Kiskastély viszont igen. Helytörténeti kiállítás látható benne. Ott ért az a meglepetés, hogy Sisivel kapcsolatos képeket fedeztem fel az egyik teremben. Megkérdeztem erről a múzeumos hölgyet, hátha megtudok valami fontosat. Ő mondta, hogy Erzsébet több alkalommal járt Kisbéren a híres ménes és a lótenyésztés miatt. Ilyenkor mindig a Batthyány kastélyban lakott, ott alakítottak ki neki egy lakosztályt, egy másikat pedig Ferenc Józsefnek. Ezeknek a lakosztályoknak a képe látható a Kiskastély kiállításán, amiket én lefotóztam.
Megtalálhatók itt a régi, híres lótenyésztéssel kapcsolatos tárgyak is. Kár érte, hogy a kisbéri ménest
1961. december 31-el felszámolták.

Ingyenes a makettpark, ingyenes a Kiskastély és mindenhol ingyen lehet fotózni! Ilyen is van Magyarországon.

A múzeumos hölgy nagyon kedves volt, mert utána megmutatta nekünk a lovardát is belülről, mert oda nem lehet bemenni. Nemrég újították fel az épületet. Sajnos voltam olyan figyelmetlen, hogy ott meg elfelejtettem fotózni.

Holnap hozok képeket, mert ma már nagyon késő van.

Egyenlőre Ferenc József lakosztálya:[/alt]


[img]http://img.index.hu/imgfrm/1/2/9/2/BIG_0010641292.jpg[/img] is not a valid Image.

Erzsébet lakosztálya ui:

[img]http://img.index.hu/imgfrm/9/8/2/5/BIG_0010629825.jpg[/img] is not a valid Image.

Az Erzsébethez köthető apró csodák a kisbéri makettparkból:

[img]http://img.index.hu/imgfrm/3/1/3/8/BIG_0010643138.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/3/1/4/0/BIG_0010643140.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/3/1/4/2/BIG_0010643142.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/3/1/4/6/BIG_0010643146.jpg[/img] is not a valid Image.

Hoztam pár fotót a kisbéri Kiskastély kiállításáról.

Sajnálom, hogy a Batthyány kastélyba nem lehetett bemenni, mint már írtam üresen áll, mert nemrégiben költözött ki belőle a kórház. Jó lett volna ott látni Erzsébet és Ferenc József lakosztályát. Bár gondolom alapos átépítésen esett át, hogy a kórház céljainak megfeleljen az épület. Vissszaalakítani bizonyára nagyon sokba kerülne. Meg azt sem tudom, hogy az eredeti bútorzata vajon megvan-e? A magyarországi viszonyokat ismerve, gondolom nincs.

Egyenlőre vigasztalódjunk a Kiskastély Helytörténeti Kiállításával. Az első képen a Kiskastély látható, a többi fotót a kiállításon készítettem.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/6/5/8/0/BIG_0010646580.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/6/5/8/2/BIG_0010646582.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/6/5/9/3/BIG_0010646593.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://img.index.hu/imgfrm/6/5/9/8/BIG_0010646598.jpg[/img] is not a valid Image.

Közben a téma annyira felcsigázott, hogy ellenállhatatlan kényszert éreztem hogy kutakodjam én is addig amíg el nem juthatok személyesen is erre a csodás és érdekes történelmi helyre.

A gyors keresés jelenleg ezt eredményezte:

Szuperek a képek és ezek az újdonságok is amiket hoztál

a Kisbéri kis és nagy kastélyról így most én is egyenlőre neten és

papíron ismerkedem l és reménykedem egyszer eljutok majd a a településre és

majd mindkét helyre betekinthetünk!



http://hu.wikiped...isb%C3%A9r



A 18. században Kisbér a Batthyány család birtokába került. A család kiemelkedő személyisége gróf Batthyány Kázmér, aki az 1849-es magyar kormány külügyminisztere volt. Felajánlotta a Magyar Tudós Társaságnak teljes rohonci és kisbéri könyvtárát. Emigrációja alatt kisbéri birtokát elkobozták. 1853-ban Ferenc József császár itt alapította meg a helyi lótenyésztést és a vele kapcsolatos szakértelmet felhasználva a kisbéri királyi ménest.





http://utazasok.o...ny-kastely



http://www.lovaso...hp?i=45461
Szerkesztette: Jtoti - 2012.12.03. 19:39
 
Ugrás a fórumra: