Hozzászólások
Sisi Fórum » :: Más - világ :: » Utazások
 Téma nyomtatása
Gombócka Svájcban 2012-ben
Jtoti
1. nap Genfben:

Teljes parában és hatalmas vörös orral ültem Ferihegyen, bocsi Liszt Ferenc reptéren március 15-én.
Paráztam, mert nem volt útlevelem. Bár az előtte lévő napokban a svájci nagykövetséget, a külügymin.-ot és a repteret is felhívtam és mindenhol megerősítettek abban a tudatban, hogy Svájcba igenis személyivel is utazhatok.
Lázas voltam, köhögtem és az orromat annyiszor fújtam, hogy már hámlani kezdett, úgy néztem ki, mint akinek bajsza van. Jaaaaa, és előtte nap leégett a fejem szoliban. Juhéjjj, menjünk Genfbe!:)

A személyit elfogadták! Első probléma megoldva. Esetleg majd Genfből kitoloncolnak, lényeg, hogy a repülőre felszállhatok. Az út első 5 percében Tomit istápoltam, aki most repült először, a maradék 2 és fél órában ő istápolt engem, nagy rutinos röpködőt, mert majdnem hánytam és szédültem, mert bedugult a fülemJ

Így érkeztünk meg a havas hegycsúcsok és a fincsi csokik hazájába.
A csomagkiadónál egy automatából lehet venni ingyen egy jegyet, mellyel 80 percig vonatozhatsz, buszozhatsz. A személyit SE kérték, simán kisétáltunk az utcára.
A buszt választottuk, azzal elmentünk a Cornavin pályaudvarig, ahonnan Sisi legutolsó utazására indult anno
A buszon mindenki rövidnadrágban meg szoknyában volt, mi meg nagykabátban.
Érdekesek ezek a svájciak, ahogy kisüt a nap, már vetkőznek is ki magukból.

A szállásunk 2 utcányira volt a Beau Rivage-tól és a vasútállomástól. Csak egy kis viszonyítási alap: tavaly ilyenkor ugyanennyi időre mentünk Triesztbe, ahol a kastély mellett a tengerparton laktunk 4 csillagos szállodában, majd elájultam, annyira szép helyen. Ugyanezért a pénzért Genfben 2 csillagos egérlyukban húztuk meg magunkat!!!!!

Jött a következő sokk: az átutalt pénz még nem érkezett meg a szálloda számlájára De jó, még a végén itt maradunk mosogatni

Sötétedett már, mikor lementünk a partra, ahol megtaláltuk a szállodát, a szobrot és a Brunswick emlékművet.

Mondjatok, amit akartok, de bőgtem örömömben!

Sétáltunk és megkerült a kis emléktábla is. Közben a Sztáray könyvből olvastam fel.
Tomi meg nem értette, hogy lehet, hogy ilyen távol szúrták le Erzsébetet a tábla szerint, ha Irma azt írja, már az emlékműtől látta a szaladgáló Luchenit.

Bementünk egy Coop nevű szupermarketbe, ahol bagettet, szalámit, sajtot és ice teát vettünk. Mindezért átszámítva 10ezer forintot fizettünk, pedig mindenből a tescogazdaságost vettük.

Hazafelé a Rue Bonivard 6.-ot is megtaláltuk, itt vette az unokáinak azt a zenegépet. Most étterem van a helyén.
A pincér kinn ült és furán nézte, ahogyan egy könyvet nézek, aztán a boltot, megint a könyvet, föl a boltra, mindeközben egy srác/Tomi/ meg fotóz ezerrel))

Hazamentünk és befaltuk aranyáron vett vacsoránkat, majd nyugovóra tértünk az egérlyukban


2. nap:

Másnap reggel először is érdeklődtünk, hogy megjött-e már a pénz. Nem! Így " igen jó" kedvvel mentünk reggelizni. A kétcsillagos hotel első előnyét élvezhettük. / Hazudok, mert ez már a 2. volt. Tegnap ugyanis kaptunk egy ingyenes bérletet a genfi tömegközlekedésre. Valamin legalább spóroltunk/ A reggeli svédasztalos volt isteni bagettekkel, sajtokkal és forró csokival. Jól belakmároztunk és indultunk a vasútállomásra.

Megvettük a retúr vonatjegyet Territetbe/ kettőnknek 28ezer forint!!!!!!!!!!!!!!!! Másfél órás útra/ és megkérdeztük, melyik vonattal menjünk. Kis űrlapot kaptunk, melyen rajta volt a vágányszám és az indulási idő. Két percünk volt felszaladni.
Ez egy emeletes IC vonat volt, ennek ellenére fél órát hüledeztünk még a vonatjegy árán.
Mivel Lausanne-ban kellett átszállnunk, ezért úgy döntöttünk, hogy leszállunk és megnézzük a várost, csak utána megyünk tovább Territet felé, valami hasznunk is legyen a drága jegyből.

Út közben mesebeli kastélyok mellett suhant el a vonat. Az egyik kastély kertjében még egy helikoptert is láttunk.
Lausanne-ban a vasútállomás mellett volt egy infopont, ahol kértünk várostérképet, és a hölgy bejelölte nekünk, hogy mit érdemes megnézni. Főleg gótikus templomokat néztünk meg, itt található Svájc legnagyobb katedrálisa is. Gyönyörű rózsaablakokkal volt díszítve, ilyen szép középkori templomot még nem láttam, talán a reimsi katedrálishoz hasonlított leginkább.
A város tele volt szép épületekkel, csodás édességboltokkal. Lementünk a tó partjára is, hihetetlen jachtok álltak a parton végig.

Ezután rohantunk, hogy elérjük a vonatot.
Ez már egy személyvonat volt, tele diákokkal, pedig még csak dél volt. Tudjátok, olyan ingázós gimiseknek tűntek nagy hanggal. Csicseregtek franciául. Egyébként erről jut eszembe: én azt hittem, Svájcban németül nyomul mindenki.
Hát Genf környékén nem, csak a francia, és angolul olyan ronda a kiejtésük, alig érthető, amit mondanak. Egyszer Tomi mondta az egyik infó-helyen, hogy elnézést, de nem beszél franciául, válaszolna angolul? Erre a csaj: de hát én angolul beszélek.

Nem is tudtuk, hol szálljunk le pontosan, Tomi szerint már Montreuxban le kellett volna, de szerencsére Territetnek is volt állomása. Álltunk fel, hogy leszálljunk, Tomi kérdezte: na és hol a szobor? Erre én válaszolni akartam, de ebben a pillanatban kinéztem az ablakon és ott volt a szobor az állomás mögött

Persze egyből odamentünk. Ugyanaz a szívszorító boldog-mindjárt bőgök-érzés jött rám.
Itt vagyok, itt vagyok, köszönöm Istenem!

A szobrot fél óráig fotóztuk, meg üldögéltünk a melegben a padon sokáig ráérősen.
Utána sétáltunk a tóparton. Megettük a kekszünket, amit otthonról hoztunk, felolvastam a Sztárayból.
Elsétáltunk egészen a Chillon várig, ami a tavon lévő középkori vár és a környék nagy nevezetessége. Sehol egy lélek. Talán még nem kezdődött el a turistaszezon, de totál kihalt volt az egész hely. Megnéztük a várat, vettünk hűtőmágnest meg képeslapot. Sajnos a szoborról nem árultak. Ezután visszasétáltunk és megkerestük azt a hotelt, ahol Erzsébet megszállt. A falán egy emléktáblán leírják, hogy mikor járt ott.

Rengeteg fotót készítettünk ott is, a parton is, még visszamentünk a szoborhoz még egyszer, azután visszavonatoztunk Genfbe.

Fel kellett volna menni Cauxba is, de annyira magasan volt és mi annyira lusták vagyunk hegyet mászni.

A vacsoránk az előző napihoz hasonló volt. Ezt most a Migrosban vettük, ami szintén egy nagy szupermarket-lánc Svájcban.

Már negyed 9-kor aludtunk.
Ja, és mindketten leégtünk a napon a sok sétálgatás közben. Újra vörös lett a fejem.



3. nap:

3. nap csak a reggel:)


Eljött az óra, eljött a perc. Vagyis a szombat reggel, amikor is végre Tomi úgy kelt fel, hogy MA, igen ma bemegyünk a
Beau Rivage-ba.

De már a reggelinél húzta az időt, inkább evett még egy 28. croissantot, csak ne kelljen elindulni.
Végül persze nekivágtunk a közelben lévő hotel felé indulva a legnagyobb kihívásnak.
Amikor az utca sarkán jártunk, akkor drága életem párja már folyamatosan morgott, hogy
- "mert te miattad én mindig kínos helyzetbe kerülök, Miskolcon is hülyének néztek meg Triesztben is, a te kedvenced, menjél egyedül, mi közöm nekem hozzá? "

Én meg először fújtattam, aztán szemrehányást tettem, végül persze könyörögtem, fűt-fát ígérve, hogy csak most az egyszer még, legalább próbáljuk meg, ha már itt vagyunk, úgyse jövünk erre többé.
Akkor lehiggadt 2 percre, majd a bejáratnál megtorpant, hogy: "de akkor mit mondjaaaak?".
Mondd, hogy rajongó vagyok, messziről jöttünk, csak ezért külön ide, engedjenek be! Vagy ha semmi nem segít, akkor mondd azt, hogy ha nem engednek be, akkor lefekszem a küszöbre.

Elosontunk a bejáratnál álldogáló londíner/?/, libériás inas/?/ mellett, majd átmentünk a csodás előtéren a recepcióhoz. Két pasi állt benn, egy karót nyelt meg egy helyes fijjjatalka.
A Fiatalkánál megtorpantunk, Pierre-nek hívták.

Tomi rákezdett a beszédére, én meg majd - elájultam, úgy vert a szívem- Engedj be Pierre fiam, lécciléccilécciuiiiiii!!!!!! -

Tomi persze egészen mást mondott: "-Mi nagyon messziről jöttünk ide, Magyarországról. Magyarország több 100 km-re van innen. Külön azért jöttünk, hogy betérhessünk ide. Ez egy nagyon szép szálloda, de mi nem vagyunk olyan gazdagok, hogy itt meg tudjunk szállni. Volna egy hatalmas kérésünk Önhöz."

Erre Pierre: - Ahhhaaaa, szóval Ön azt kéri tőlem, hogy adjak önöknek ingyen egy szobát? - majd összenevetett a másik recepcióssal.

Tomi arcára egy zavart mosoly került, de próbált könnyed maradni: - Nem lehetetlent kérek, csak szívességet! Ezután egy pázmányi körmondatba kezdett, melyben még mindig nem szerepelt szeretett Erzsébetünk neve semmilyen nyelven sem. Míg végül eljutott ide: "-Van Önöknél egy híres szoba és egy vitrin, Erzsébet királynéval kapcsolatban. "

Pierre nem csak jóképű volt, de okos is, mert azonnal leesett neki, mit keresünk ott. És mivel még a jóképűség, okosság mellett szívet is kapott az Úrtól, lazán kihúzott egy fiókot, és kivette belőle a Sisi suite nyitókártyáját!!!!!!!!!!!!!!!!!
És ekkor én a recepciós-pult alatt bele boxoltam a levegőbe és nem bírtam letörölni a vigyort az arcomról.
Pierre mondta, hogy oké, menjünk utána, erre bement a főnökéhez az irodába, mi hülyék meg utánavágtattunk. Pedig csak szólt, hogy felmegy az emeletre.

Az első emeletre mentünk, ahol a vitrin van, állítja, hogy az a ruha Erzsébeté, csupa folt, azt mondják, az ő vére. Én úgy tudtam, hogy csak egy kis folt volt a ruhán, nem tudom, mi az a nagy összekenés. Kalap, képek, kesztyű, csipke, evőeszközök.
Jó sok fotót csináltunk, majd szeretett Pierrem odalépett a vitrin melletti ajtóhoz és kinyitotta A SZOBA ajtaját.
Olyan süppedős szőnyeg volt, hogy le akartam venni a csizmám, pedig nem volt sár. Csodagyönyörű kis nappaliszerűség volt.
Ezután a hálóba mentünk és a fürdőbe, majd elájultam.
Kinyitotta az erkélyajtót és megmutatta a szobrot, amit már 10000x lefotóztunk.
Sisi is kinézhetett innen a Mont Blanc-ra.
Pierre megmutatta hol volt eredetileg az ágya, és elmondta, hogy mindent felújítottak, de ugyanolyanra, mint Sisi korában volt, kivéve a plazmatévét és a masszázskádat, mert az nem volt Sisi korában.
Haha, diszkrét kis nevetés, miközben próbáltam nem szívinfarktust kapni.

Itt vagyok, itt itt itt, Juhéééééééééééjjjj!

Fotóztunk, majd a recepciós fiú kérdezte, hogy láttunk-e mindent, elégedettek vagyunk-e? Hogy elégedettek-e?????
Hát mindjárt kapsz két nagy puszit Pierre-kém!
De Tomi inkább 20 frankot nyomott a kezébe, amit diszkréten a zsebébe suvasztott imádott recepciósom. E
zután lementünk és kaptunk két brossurát, az egyik a hotel krónikája, a másik a tragédia napjának eseményei a tulaj leírásában.
Végül egy képes katalógust is kaptunk a hotel elérhetőségével, mert ahogy Pierre fogalmazott: sose lehet tudni, mikor akarunk mégis ott aludni, majd esetleg az árakból is le tudnak faragni. Hihi, ti nem tudtok annyit faragni drága Pierre, hogy mi itt aludjunk valaha is az életben.

Ezer köszönöm után már kinn is voltunk a hotel előtt. Én pedig ugráltam, ugráltam, egészen a tópartig cs


4. sajnos utolsó nap:

Befejeztem végre!

Nos, hogy még egy-két Erzsébettel kapcsolatos látnivalóról beszámoljak, le kell írnom a maradék másfél napomat.
Nem ússzátok meg!
Miután a hotelnél kitomboltam kellőképpen magam, elsétáltunk a folyó másik oldalára a Geneve hajóhoz.
A hajót most is felújítják, vagy mit csinálnak vele, mindenesetre le van zárva. Előtte azonban van egy emléktábla, amin szerepel Sissi /Sic!/ neve meg 1898. szept. 10. , a többit nem értettem, franciául volt.

Ezt követően a Boulvard Theaterre mentünk, mert a Sztáray könyv szerint ott ettek egyik este fagyit egy cukrászdában.
Út közben egy parkon mentünk át, ahol a reformáció emlékműve van felállítva, közte a mi Bocskai Istvánunk szobrával. Eltévedtünk, nézegettük a térképet, mint valami Burda szabásmintát, és egy kedves svájci ember megállt és útba igazított minket.
Vicces, Irma is azt írta, hogy nehezen ismerték ki magukat a környéken és zárás előtt értek csak a kávézóhoz.
Na végül megtaláltuk, de zárva volt, talán mi meg túl hamar érkeztünk.

Ezt követően a bolhapiacra mentünk, ahol két könyvet is találtunk Erzsébetről ékes francia nyelven.
Ha képes lett volna, lealkudom, de az a sok betű kép nélkül, áááááááá!

Hazavillamosoztunk ebédelni. Út közben a villamosról a házak falát néztük, mert kerestük azt a kávézót, ami előtt Sisi áll Irmával a paparazó fotó szerint. Nem találtuk. Viszont! Megláttam egy arany táblát Dr. Metzger felirattal. Leszálltunk és visszamentünk lefotózni. Lehet, hogy valami leszármazott.

Ebéd után elmentünk a Genfi Autószalonra. 3 órán át egy rakás autót néztünk meg az 5 focipályányi vásárterületen.
Most aztán átéreztem, milyen érzés lehet Tominak a 111. Sisi múzeum meg szobor megtekintése!!!

Este várt ránk a szokásos bagett, sajt, stb.

Másnap reggeli után az összerakott bőröndjeinket a portán hagytuk és elmentünk ajándékokat venni a családnak.
Csoki, hűtőmágnes, képeslapok, ennyire futotta. Magamnak megvettem a Geneve hajó másolatát mágnesben.

Ezt követően kibuszoztunk az ENSZ-székházhoz, ahol egy dél-afrikai ország maroknyi társasága épp tüntetgetett. Fotóztunk, majd tovább-buszoztunk Pregnybe. Ugyebár utolsó napon ide látogatott el Erzsébet a Rotschild családhoz.
Ekkor már esett az eső, s nekünk nem volt esernyőnk. Rossz helyen szálltunk le a buszról, így elég sokáig kerestük a kastély bejáratát. A környék úgy néz ki, mintha egymás mellé telepítették volna a turai, a nagycenki meg a szécsényi kastélyt. Mindenki ilyenekben lakik. Hihetetlen. A legnagyobb területen a Rotschild kastély volt. Fotóztunk, én meg lesekedtem a kapun befelé, aztán elektronikusan kinyílt a kapu és két kis kutya kirohant, én meg menekültem előlük. Lehet, hogy inkább befelé kellett volna menekülnöm, hátha megláttam volna az orchidea-üvegházakat.

A szakadó esőben múzeumba mentünk még Genfben, kicsit sétáltunk a városban, lefotóztuk a 3 másik hotelt, ahol Sisi szintén megszállt 1898 előtt.

Ezt követően a csomagjainkat magunkhoz véve kibuszoztunk a reptérre, ahol nagy fejtörést okozott a maradék 9 frankunk elköltése.

A repülőn újra bedugult a fülem, így nem hallottam a körülöttem lévőket.
Nyugodtan végiggondolhattam az elmúlt 4 csodás nap eseményeit, és próbáltam elhinni, hogy ez nem álom volt, hanem valóság.
Szerkesztette: Jtoti - 2012.07.15. 11:33
 
Ugrás a fórumra: