Hozzászólások
 Téma nyomtatása
Zsófia főhercegnő Ferenc József anyja
Jtoti
[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/6d/Sophie.jpg/390px-Sophie.jpg[/img] is not a valid Image.





" Elhatároztam, hogy boldog leszek, és az leszek! " Zsófia olyan nőnek tűnik, aki jól tudott alkalmazkodni az élet adta játékszabályokhoz, és igyekezett azokból a maximumot kisajtolni.

F. Weissensteiner a következőkkel fogalmazza meg az uralkodni vágyó nő életét..
aki azonban bár "uralkodott valóban, de csak a környezetén, ténylegesen soha....



Ferenc Károly jó partinak számított a hercegnő számára és hogy milyen benyomást tett rá az
nem is volt érdekes.
amikor meglátta a császárvárost Zsófia azonnal fellelkesült és a világváros és környéke
azonnal megnyerte a tetszését.
Elragadónak találta a Laxemburg kastélyt is, a parkkal. Badenról meg tudta, hogy jól érzi
majd magát, ha nyáron ha fürdőkúrára jön.

A honvágy azonban őt is kínozta eleinte, pedig a környezete, kedves volt vele, a császár
rokonszenves volt és kedvét kereste a reichstadti herceg Napóleon fia, meg egyenesen
imádta. Azt lehet mondani, hogy fiatalemberként udvarolt is neki, gyakran ölelte és csókolta.
A közös érdeklődés a zene a színház, a költészet szeretete, kölcsönös rajongó szimpátián
alapuló viszonyt alakított ki kettőjük között.
A nagy nehézségek, vetélések, fürdőkúrák után végre terhes lett és sikerült is kihordani
azt. Óriási öröm volt hogy fia született. Kifejezetten gondoskodó anya volt.
A gyermeket naponta 2x ő szoptatta, Egyszer másszor az öltöztetésbe és pelenkázásba is belefolyt.

Ahogy nőt a fia a nevelését figyelemmel kísérte és utasításokat adott, és mindenről beszámolt
Münchenben élő szeretve tisztelt anyjának. Hogy mikor bújt ki a kicsi foga, hogy mit mondott
először azt hogy "papa" (Ez érdekes)



Fejébe vette, hogy apósa halála után a trón majd fiára száll.

De csalódnia kellett a méltóság a szánalomra méltó Ferdinándra szállt!






"Ferenc Károly és Zsófia 1824. november 4-én Bécsben esküdtek egymásnak örök hűséget. Az újdonsült osztrák főhercegnő látványos bevonulással adta tudtára a Hofburg huzatos termeiben felsorakozott főrangú és kevésbé rangos meghívottaknak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, trónörökössel ajándékozza meg a Habsburg-családot. Az ünneplésre összegyűltek sem hagytak kétséget afelől, hogy a loknis-fodros-édes teremtéstől ezt elvárják, sőt nem is várnak mást tőle, mint azt, hogy szülőágyról szülőágyra vándoroljon. Továbbá, hogy minden egyéb fontos elfoglaltságot, beleértve a gyermekei nevelését is, át kell engednie az udvari etikett vaskövetkezetességű felvigyázóinak. Zsófia rövid türelmi idő elteltével vesszőfutásnak érezte reggeleit. Először a szellemileg visszamaradt férje, majd a mindenről tájékozódni akaró udvarhölgyek, azután testvére, Karolina Auguszta, végül maga az uralkodó is feszülten érdeklődött hogyléte iránt. Örömteli kíváncsisággal, később furcsállva, majd egy esztendő múlva fásult beletörődéssel. A második év is elkezdődött, és az udvar szemében Zsófia kötelességmulasztó asszonnyá vált.

....

Végre 1826-ban terhes lett, amelynek azonban spontán abortusz vetett véget. A következő évben anyja és testvére már gratulált a jövendő trónörökös érkezéséhez, amikor ugyanez megismétlődött. A közvetlen családi környezet nemzeti szerencsétlenségként fogta fel a sajnálatos eseményt. Az uralkodó saját orvosát, a Beethovent – és évek múlva érvágásokkal magát I. Ferencet is halálba kuruzsoló Johann Malfattit bízta meg a gyermekszülésre alkalmatlannak vélt asszony gyógyításával. Szilárdan hitt az orvos érvágásainak, magnetikus altatásainak és fürdőinek hatásában. Néhány évvel korábban, 1822-ben, Malfatti és egy másik udvari orvos, dr. Franz Wirer fedezték fel Bad Ischl sós és kénes forrásainak gyógyhatását, s tették ismertté. Malfatti tehát nemcsak a szervezet ellenálló képességében bízhatott. Zsófia fürödni kezdett Bad Ischlben, ebben a hegyekkel, gesztenyeerdőkkel körülvett, üde levegőjű városkában, amely rohamos fejlődését az évente visszatérő hercegnőnek és kíséretének köszönhette. Addig reggelente csak egy lavor és egy szivacsos lemosdás jutott neki. Most fürdött, és reszketett, hogy alkalmatlannak bizonyul a szülésre.

...

Bad Ischlből hazatérve, 1829 őszén az asszony ismét terhes lett. Malfatti hírneve és állása forgott kockán. Bezárta Zsófiát a szobájába, az ablakokat sem engedte kinyitni heteken, hónapokon keresztül. Márciusban Zsófia fellázadt. Látni akarta Daniel F. Auber "A portici néma " című operáját. Malfatti csak gyaloghintóval engedte színházba menni. Tavasztól azonban a schönbrunni parkban Zsófiának szabad volt néha sétálnia. Népes kísérettel és biztonsági okokból a kíséret végén egy hordszékkel. Augusztus 16-án a bába riasztotta az udvart. A papok a kápolnába rohantak imádkozni, a főhercegek, a méltóságok és az udvarhölgyek a szülőszobába. A magasabb rangúak közvetlenül az ágy mellett állhattak, a hierarchia alsóbb lépcsőihez tartózók hátrább, mint egy nagyszabású fogadáson. Ez a szülés állami aktus volt. Legalább száz ember szorongott a teremben. Elmúlt a nap, eredmény sehol. A lakájok frissítőket hordtak szét, majd némi harapnivalót. Elmúlt az éjszaka is, sőt az egész 17-e. A szolgák egyre csak jöttek, és etették, itatták a kimerült várakozókat. Sokan aludtak. Székekben, kanapékon, a fal melletti szőnyegen. Mások rettenetes fáradtsággal küszködve álltak továbbra is az ágy körül. Az udvari fegyelem napközben fellazult. Az emberek ki-be járkáltak, vidáman beszélgettek, ette-ittak, szivaroztak, s csak akkor figyeltek fel néhány pillanatra, amikor Zsófia sikoltott egyet. A 18-ra virradó éjszakát azonban a látogatók nagy része rémálomként élte át. Egy fájdalomtól meggyötört asszony mellett, az állandó jajgatástól pillanatnyi nyugalom nélkül, s a hosszú várakozástól halálosan kimerülve kellett kitartani. Ekkor már nem lehetett elmozdulni. 1830. augusztus 18-án reggel 9 óra után fogó segítségével született meg a fiú. A többi gyermek, Miksa, Károly Lajos, a korán elhunyt Mária Anna és végül Lajos Viktor világrahozatala már nem jelentett szenzációt, s közönséget sem vonzott.

(Bencze László: Uralkodók, főrangúak, katonák)

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/ae/%C3%96-Franz_Karl.jpg/755px-%C3%96-Franz_Karl.jpg[/img] is not a valid Image.

Zsófia anyós szerepkörében 2 menyével Erzsébettel és Saroltával és 2 unokájával Gizellával és Rudolffal
Szerkesztette: Jtoti - 2012.03.06. 22:36
 
Ugrás a fórumra: