Hozzászólások
Sisi Fórum » :: Habsburg - Lotharingiai ház :: » Habsburg-Lotharingia Gizella főhercegnő
 Téma nyomtatása
Élete
Jtoti
http://hu.wikiped...cegn%C5%91



1856. július 5-én 6 óra 35 perckor Erzsébet Laxemburgban kislánynak adott életet. július 13-án 2 órakor a keresztségben a Gizella Ludovika Mária nevet kapta.
Keresztanyja Erzsébet édesanyja ismét nem jelent meg.
A csalódás nem maradt el azért is, hogy a gyermek ismét lány lett.

Laxemburgból a felújított Burg szárnyakba költöztették a gyerekeket.
Ferenc József a felesége pártjára áll és a földszinthez ragaszkodott, ami persze nem tetszett Zsófiának és
sértődésében azzal fenyegetőzött hogy kiköltözik a Hofburgból.
A fiatal pár 1856-ban Olaszországba utazott, hogy ott 4 hónapot töltsön Gizellát Bécsben hagyták.
Majd a következő évben a Magyarországi útra már mind a két kislányt magukkal viszik.
A gyermekek itt hasmenéses lázas betegségbe esnek, amit Gizella túlél de nővére nem.
Fájdalmuk határtalan volt, amikor a kis Gizellára néztek aki egyre jobban hasonlított a
halott testvéréhez.

16 éves korában, 1873. április 20-án Bécsben feleségül ment Lipót Miksa József bajor királyi herceghez (1846 - 1930), Luitpold bajor régens (1821 - 1912) és Habsburg-Toscanai Auguszta Fernanda főhercegnő (Auguste Ferdinande von Österreich, 1825 - 1864) fiához, a német császári hadsereg ezredeséhez. A vőlegény és a menyasszony másodfokú unokatestvérei voltak egymásnak.

A házaspárnak négy gyermeke született:

Elisabeth Marie Auguste von Bayern hercegnő (1874 - 1957), aki Otto Ludwig Philipp von Seefried auf Buttenheim grófhoz ment feleségül.
Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő (1875 - 1964), aki József Ágost osztrák főherceg magyar honvéd tábornagyhoz ment feleségül.
György Ferenc József herceg (1880 - 1943), aki 1912-ben Habsburg-Tescheni Izabella főhercegnőt (1888–1973), Frigyes főherceg leányát vette feleségül.
Konrad Luitpold Franz von Bayern herceg (1883 - 1969)

Bajorországban Lipót herceg családja nagy szeretettel fogadta be Gizella főhercegnőt. Apja, Ferenc József császár is gyakran volt a család nagyra becsült és szívesen látott vendége a müncheni Lipót-palotában (Leopoldnischer Palais). Gizella legkisebb húga, Mária Valéria főhercegnő is rendszeres látogatójuk volt . Édesanyjuk, Erzsébet császárné csak egyszer, az első unoka születésekor látogatta meg leányát. A 36 évesen nagymamává lett Erzsébet lett a kislány keresztanyja, az ő nevét adták a gyermeknek.

A házaspár 25. házassági évfordulóján megjelentetett kép

Gizella életét főleg szociális és egyházi jószolgálati tevékenység töltötte ki. Az első világháború alatt müncheni palotájukban hadikórházat rendezett be.

A bajor régens, Luitpold herceg megbízásából Gizella és férje, Lipót herceg több diplomáciai és jószolgálati megbízást végzett a bajor kormányzat részére. Lipót herceget 1905. január 1-jén a német császári hadsereg tábornagyává nevezték ki. 1914-ben, amikor kitört az első világháború, Bajorországban már Lipót bátyja, III. Lajos uralkodott. II. Vilmos császár 1915-ben Lipót herceget nevezte ki a német 9. német hadsereg parancsnokának. Hadvezéri sikerei nyomán hamarosan a róla elnevezett osztrák - magyar - német kombinált hadseregcsoport nevezték ki, majd 1916 augusztusának végén ő vette át az egész keleti front parancsnokságát (Oberbefehlshaber Ost) Hindenburg tábornagytól. 1918 márciusában, a breszt-litovszki békeszerződés aláírása után Lipót herceg számos magas kitüntetés birtokában vonult nyugalomba.

[img]http://www.historisches-lexikon-bayerns.de/image/artikel/artikel_44648_bilder_value_9_wittelsbacher7.jpg[/img] is not a valid Image.

1918 végén a háború elveszett. Ez a monarchia végét jelentette Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia államaiban is. Gizella eleinte Münchenben, majd a wildenwarti kastélyban élt, kerülve a feltűnést, de 1919-re a radikális szélsőbaloldali aktivisták, a kommunista Spartakus Szövetség irányításával kikáltották a Bajor Tanácsköztársaságot. A hercegi pár élete veszélybe került. Átköltöztek Tutzing-ba, a Starnbergi tó partján álló Seehof hotelbe. A vörös milícisták itt is nyomukra akadtak, ekkor barátaik az ettali kolostorba menekítették őket, ahonnan nagy nehézségek között, hamisított okmányokkal, segítőik nagy diplomáciai ügyességével átjutottak az osztrák Tirolba. Három hónapot töltöttek Reuttében, amíg a müncheni forradalmat leverték, a bajorországi viszonyok normalizálódtak, a házaspár visszatérhetett müncheni otthonába.

1923. április 20-án Gizella és Lipót megünnepelhették aranylakodalmukat. Lipót herceg 1930. szeptember 28-án elhunyt. Az 57 évnyi házasság után megözvegyült Gizella főhercegnő még két évig élt, 1932. július 27-én, 76 éves korában hunyt el Münchenben, Ferenc József császár gyermekei közül utolsóként. A müncheni Szent Mihály templom (Kirche St. Michael) kriptájában helyezték végső nyugalomra, férjének nyughelye mellé.

Róla megjelent önálló könyv nem létezik, de több könyv több oldalt is szentel szerényen életének.

Martha Schad: Erzsébet királyné és leányai (er. címe: Kaiserin Elisabeth und ihre Töchter), Canissa, 2005

Leopold Prinz von Bayern: Lebenserinnerungen "Visszaemlékezések életemre"

Friedrich Weissensteiner: Liebeshimmel und Ehehöllen "A szerelem mennyországai és a házasság poklai"


Emlékhelyei:

Gizella nevét viseli az Osztrák Államvasutak egyik vonalszakasza, a Gizella-vasút (Giselabahn), amely a salzburgi Főpályaudvartól Wörglbe vezet, Bischofshofenen, Zell am See-n és Kitzbühelen át. A Gizella-vasút, amelyet Salzburg-Tiroli Vasútnak is neveznek, a főhercegnő anyjáról elnevezett Erzsébet-császárné-vasút egy szakaszát képezi (A Kaiserin-Elisabeth-Bahn Bécsből Linzen és Welsen át Passauba és Welsen át Salzburgba, Zell am See-be és Wörgl-be vezet). Ezek a vasútvonalak a Bécsből Lindauig vezető osztrák Nyugati-vasúthoz, a Westbahnhoz tartoznak.

Budapesten a XIV. kerületi Gizella út és a XVI. kerületi Gizella tér őrzi a nevét.

Korábban Gizella nevét viselő, azóta átkeresztelt közterületek: A budapesti belvárosi Gizella tér ma Vörösmarty tér. A szegedi Gizella tér mai neve Aradi vértanúk tere.




YouTube Videó


[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/33/Gisela-van-oostenrijk_Austria.png[/img] is not a valid Image.

[img][img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6b/Maria_valeria_and_Gisela_austria_8.jpg[/img] is not a valid Image.[/img]

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8e/Giselaaustria17.png[/img] is not a valid Image.

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/fd/Gisela_Austria_Leopold_Bavaria.jpeg[/img] is not a valid Image.

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/98/Gisela_Austria_Leopold_Bayern_children.jpg[/img] is not a valid Image.

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/f/ff/Gizus_%C3%A9s_lipi_1898_17.jpg/800px-Gizus_%C3%A9s_lipi_1898_17.jpg[/img] is not a valid Image.

YouTube Videó

Szerkesztette: Jtoti - 2012.03.20. 13:40
 
Ugrás a fórumra: